Első alkalommal szervezte meg az Emese Alma Egyesület a "Tájékozódás Tanulás" programot, melynek célja a természetben való tájékozódás és elsősegélynyújtás elsajátítása.
   A résztvevők különböző versenyeken mérhették össze tudásukat, miközben meg tanulnak csapatként dolgozni.
Az érkezés után egy rövid tájékoztatásra került sor, mely alatta résztvevők útbaigazításokat kapta a rájuk váró feladatokról és az elkerülendő veszélyekről.
A cél az volt, hogy az előre kiépített pályán minél rövidebb idő alatt végig haladjanak, minden útjelet regisztráljanak, az elrejtet idézeteket megtálaljak és a séta közben lehető legtöbb gomba fajtát, gyógynövényt gyűjtsenek, íjat és nyílvesszőt készítsenek, csapat indulót költsenek.
Térképpel a kezükben indultak a csapatok a kijelölt úton.
Amíg az első csapat megfelelő távolságba ért a többi csapat sátrat épített, hogy legyen hova menekülni, ha jön az eső. Ez meglehetősen nehéznek bizonyult, de mindenki sikeresen vette az akadályt.
Míg a csapatok úton voltak, a szervezők elő készítettek az ebédet.
A vissza érkezes és az ebéd után folytatódott a vetélkedés hisz a megirt csapat indulókat el kellet énekelni, az íjakat használatba kellet helyezni.
"Nem volt idő pihenésre hisz a szervezők mindig újabb és újabb feladatokat adtak. Az célba lövés után be kellet, jelöljük a térképen azt, hogy hol jártunk és fel kellet soroljuk hogy milyen útjelekkel találkoztunk, összeszedtük-e az elrejtett idézeteket, megtaláltuk-e az összes pecsétet, milyen gyógynövényeket és gombákat találtunk" monda el az egyik résztvevő.
A kötélhúzás még hozott új izgalmakat, mert kiderült melyik a legerősebb csapat. "Mivel a Tekerőiek szivihez közel áll természet és e fenyő, kihagyhatatlan volt egy kis favágás. Az előkészített fából minden csapat le kellet fűrészeljen egy szeletet." tudtuk meg a szervezőktől.
Míg a szervezők egy része a pontok összeszámolásán fáradozottá addig a fiuk előkészítettek a tábortüzet.
Az est leszáltával sor került egy közös vacsorára, beszélgetésre és értékelésre.
"Mind a résztvevők mind a szervezők egy nagyon sikeres programot tudhatnak maguk mögött, mely nem jöhetett volna létre támogatok nélkül!!! Ez úton köszönetünket fejezzük ki a rendezvény fő támogatójának a Communitas Alapítványnak! És külön köszönettel tartozunk a Sportklub Tekerőpatak-Kutfő-nek a támogatásért! Reméljük hogy a jövőben is számíthatunk a támogatásukra" nyilatkozta Molnár Hajnal programfelelős.
Ez a program  minden egyén  hasznára vált,elősegíti a természetben való alkalmazkodást és ráébresztette őket, hogy a természetben  töltött idő érdekfeszítő és hasznos is lehet. A résztvevők mind élményekkel gazdagon és mosolygósan térhettek haza. Nagyon jó kis csapat kovácsolódott össze mely a jövőben is részt vesz ilyen jellegű rendezvényeken.

Képzésekre, nemzetközi önkéntes programok lebonyolítására nyertek pályázatokat a székelyföldi ifjúsági tanácsok összesen 70 ezer euró értékben. A projekteket az Európai Unió Fiatalok Lendületben Programja révén valósítják meg.
Csík Terület Ifjúsági Tanácsa (CSTIT), Gyergyó Terület Ifjúsági Tanácsa (GYTIT), az Udvarhelyszéki Ifjúsági Egyeztető Tanács (UIET) és a Háromszéki Ifjúsági Tanács (HÁRIT) május elsejei határidővel pályázott olyan programokra, amelyek többek között a hátrányos helyzetű fiatalok közösségi életbe való bekapcsolását, a nemzetközi kapcsolatok ápolását, valamint a fiatalok képzését foglalják magukba.

„Hét országból összesen 28 személy vesz részt a november 16–23. között zajló képzésen Csíkszeredában. Elemezni fogjuk e hét ország ifjúsági problémáit, mely a hátrányos helyzetű, például a vidéken tevékenykedő fiatalokat érinti” – fogalmazott Kozma István, a CSTIT elnöke. A non-formális képzéseket egy magyarországi, valamint egy székelyföldi oktató tartja majd. „Nagy hangsúlyt fektetünk a multikulturalitásra, tematikus esteket szervezünk, ahol a részt vevő országok bemutatkozhatnak” – fejtette ki Kozma. A 14 500 eurós értékű projektben Portugália, Litvánia, Olaszország, Magyarország, Bulgária, valamint Törökország vesz részt, minden partnerországból négy-négy fiatal érkezik Csíkszeredába a képzésre.

Az Udvarhelyszéki Ifjúsági Egyeztető Tanács is sikeresen pályázott 19 800 euró értékben az unió Fiatalok Lendületben Programjához. „Az elnyert projekt témája az ifjúsági munka, a nyugati országokban már elterjedt, hogy például önkormányzatoknál hivatalosan elismert szakma az ifjúsági kérdésekkel foglalkozó munka, ezért tanulni szeretnénk a hozzánk érkező nyolc ország résztvevőitől” – ismertette a projektet Rátz István, az UIET alelnöke. Moldova, Magyarország, Törökország, Olaszország, Portugália, Makedónia, Szerbia, és Ukrajna fiataljai lesznek jelen a november 23–30. közötti képzésen Székelyudvarhelyen.

Barti Zoltán, a Gyergyó Terület Ifjúsági Tanácsának alelnöke is ismertette nyertes pályázatukat: „Nemzetközi szemináriumot tartunk Gyergyószentmiklóson, az a cél, hogy az etnikai és vallási szempontokból marginalizált, kiközösített fiatalokat bevonni az ifjúsági szervezetek munkájába”. A pályázat értéke 14 500 euró.

A háromszéki ifjúsági tanácsnak két sikeres pályázata van. „A Szentgyörgyi Ifjúsági Klub két projektet készített elő, az egyik 14 500 euró értékű, partnerépítő projekt. Célja a romák és a hátrányos helyzetű fiatalok felzárkóztatása” – mondta Oltean Csongor. A HÁRIT ügyvezető elnöke hozzátette, a másik az önkéntességi program, öt országból érkezik egy-egy fiatal  két hónapra Örményországból, Horvátországból, Lengyelországból, Ukrajnából és Grúziából, ők Sepsiszentgyörgyön fognak tevékenykedni.

forrás szekelyhon.ro

" A Borszéki gyógyvizek méltán Erdély legnevezetesebb ásványvizei közé tartoznak. Mint kereskedelmi cikk eljut a legtávolabbi országokba is, de mint gyógyhely nem ismert a fiatalok körében.
     Ezen a fürdőhelyen több mint 15 forrás található, össze tételük változó, ezért fogyasztásuk rengeteg különféle megbetegedés kezelésére ajánlott."  Így kezdte idegen vezetőnk Borszék bemutatását.
    A résztvevők nagy érdeklődéssel figyelték amint Erdély egyik legszebb fekvésű üdülővárosa bemutatásra került. A Görgényi és Kelemen havasok találkozásánál fekvő Borszék számtalan természeti kinccsel rendelkezik, melyek igen gyakran felkeltik, az érdeklődök figyelmét.
Egy rövid, de adatokkal tűzdelt történelmi áttekintő után indultunk el az újraállított székely kapu alól. Megtekintettük a hét magyar vezér szobrát majd az első három kutat.
Utunk az Ó sáros fürdőhöz vitt tovább ahol meglátogattuk a felújított épületet, medencéket. A két legbövizűbb forrás nem látogatható, a folyamatos töltés miatt.
A borvíz múzeum meglátogatása után elindultunk a festői szépségű sétáló utcán. Sétálgatás közben megtudtuk, hogy a régi villák állapota folyamatosan romlik, az új és régi tulajdonosok nem akarják felújítani azokat! Azt is megtudtuk, hogy a kommunizmus ideje alatt a villákat állami tulajdonba helyezték, átnevezték, így a régi és az új villák egy-egy számot kaptak névként.
Jól kimelegedve értűk el a Kossuth kutat melynek vize nagyon finomnak bizonyult. Innen tovább indulva egy kis ebédszünetet tartottunk, hogy legyen energiánk folytatni az utat.  
A medve barlang megtekintése után meg megcsodáltuk a "Borszék-i Szfinx-et ", majd indultunk a mofeta (Ősforrás) irányába.
A jégbarlang hűvös levegője után jól eső érzés volt egy kis időt a napon tölteni. Rövid melegedés után indultunk visszafele. Az Ó sáros fürdőben kipróbálhattuk, hogy milyen egy borvizes gyógykezelés.
Hazateres előtt tartottunk egy rövid kiértékelőt a résztvevőkkel. Ebből kiderült, hogy mindenki nagyon jól érezte magát, és máskor is szívesen megy Borszékre.
Ez úton is meg szeretnénk köszönni a Communitas Alapítvány támogatását, mert nélkülük nem jött volna létre ez a nagyszerű rendezvény!

     Tineri din Valea Stramba nu au avut ocazia pana acom sa cunoaste izvoarele din Borsec. In anul acesta am organizat o excursie la Borsec pentru cuoasterea apelor minerale  din orasul Borsec. La excursie au participa tineri care inca nu au fost la Borsec.
În dimineaţa zilei de 14 iunie 2013, tineri din Valea Stramba, condus de către organizatorul  Molnar Hajnal, au pornit pentru a vedea atracţiile locale din Borsec.
     Am fost asteptat de ghidul nostru la poarta decorativ la Borsec. De aici a pornit plimbarea si cunoasterea apelor minerale locale. Am plimbat in parcul pictoresc uitand vilele construite in secolul XVIII-XIX si izvoarele care se afla aici: Sapte Izvoare. Denumirea vine de la numărul izvoarelor care alimentează stațiunea cu apă potabilă.
     Poiana Zânelor și "cariera de travertin" - toate formând un ansamblu de obiective învecinate între ele și constituind un singur peisaj de mare atracție turistică.
Am vizitat si Grota urșilor, un ansamblu de goluri adânci formate prin fenomenul de eroziune naturală a rocilor sub acțiunea apelor de infiltrație (fenomen carstic).
Peștera de Gheață. Este o adâncitură întunecoasă între două stânci separate tot prin eroziune ca și Grota Urșilor. Apa se infiltrează aici iar gheaţa
se îngroaşă pe timp de iarnă şi se topeşte primăvara târziu.
     Izvorul Străvechi (Mofeta) unul dintre cele mai vechi izvoare de cură din stațiune.
     Cetatea Bufnițelor - "Ősforrás" unde acum 150 de ani a fost un mic lac; aici a fost construit primul ştrand, "Tündérkert". Formaţiunile travertinice de aici se exploatează în scopuri industriale.
     Dupa plimbare  am luat o pauza de masa, si  o serie de fotografi am pornit la o plimbare spre Baia " Ó sáros".  Dupa ce am multumit ghidului munca ei,  am incercat baia calda  pentr o cură externă (prin îmbăiere).
     "Cred ca, în numele tuturor participanţilor spun că a fost o călătorie foarte interesant şi informativa. Excursia a fost foarte util, pentru că o mulţime de locuri frumoase sunt in apropiere care inca nu am vazut." a spus unul dintre participanti!
Va multumim pentru sprijinul Fundaţiei Communitas, vă mulţumim, pentru am putea fi acolo!

Gyergyó Terület Ifjúsági Tanácsa PÉNZKEZELÉS FIATALON címmel előadást szervezett  július 4-én, ahol Szőcs Endre, a Romániai Magyar Közgazdász Társaság ügyvezető igazgatója Mindennapi pénzügyeink és vállalkozási formák – A pénzmágnes két pólusa!, Fülöp Árpád   közgazdász, a Sapientia  egyetemi adjunktusa, a HARVIZ Rt gazdasági vezetője,  pedig Üzleti tervezés címmel tartott előadást.
Szőcs Endre beszélt a Pénzmágnes.ro honlapról, és bemutatta Bitai László Pénzügyi Kézikönyvét. Az előadó szerint a pénzügyi oktatást nem lehet elég korán kezdeni, a pénzzel tudatosan kell bánni, magunkat pedig  megtakarításra kell szoktatni. A fiatal közgazdász ismertette a megtakarítás és a hitelfelvétel azon szabályait, melyek ismeretében hatékonyan kezelhetjük ezeket a pénzügyeket, és hasznosan használhatjuk fel őket.
Fülöp Árpád a vállalkozások pénzügyeibe nyújtott betekintést. Véleménye szerint ha vállalkozást akarunk indítani, a legfontosabb a küldetés és a célkitűzés kiválasztása. A vállalkozás fejlődésének feltételeit is bemutatta, valamint hangsúlyozta az üzleti tervezés fontosságát.
Legfőképpen középiskolások voltak az érdeklődők,  sikeresnek értékeljük a rendezvényt, köszönjük a Communitas Alapítványnak a lehetőséget, hogy elősegítették a diákok pénzügyi gondolkodásának fejlődését.

Gyergyószentmiklós, Fazakas Zsuzsánna GY.T.I.T programfelelős közgazdász

“Alig van ország, mely több természeti, történelmi és népéleti kincscsel birna, mint a Kárpátok által körülölelt magyar haza; alig van ország, mely az észlelve vizsgálódónak több érdeket nyujtana, mint hazánk, s mégis alig van a civilisatió körvonalába foglalt, sőt még azon kivül eső terület is, mely oly kevéssé lenne ismerve és méltányolva, mint éppen hazánk.’’ Orbán Balázs szavaival vágott neki a kiránduló csapat az utnak amely 2013 junius 30-án reggel “startolt” Tekerőpatakról és első megállónak Csiksomlyot választotta.
Csíksomlyó 1959 óta Csíkszereda településrész Romániában,Hargita megyében. A katolikusvallású székelyek híres Mária-kegyhelye, búcsújáróhelye és szellemi életének több évszázados központja. Minden pünkösdkor itt zajlik a híres csíksomlyói búcsú. A Székelyföld és a székely nép történetében mégis óriási jelentőségű volt mindig, és ma is az.
    Utunkat folytva Székelyudvarhely felé vettük az irányt ahol városnézéssel folytatodott a program. Itt ellátogattunk a Jézus Szive kápolnához ami Székelyudvarhely legrégebbi építészeti műemléke, 13. századi kis négykarájos (karéjos-centrális templom) körkápolna. Tovább haladva a város központjában számos látnivaló tárult elénk, elsőként a templomokat látogattuk meg, vagyis a Szent Miklós hegy templomot ami 40m magas tornyával Székelyudvarhely egyik legimpozánsabb mőemléke A református templom Székelyudvarhely főterén épült fel ami ketté osztotta a főteret, épitője Kiss Gergely. Következett a ferences templom és kolostor meglátogatása aminek a keleti tornyában két harang van.

Támogató

bgalogouj

Partnereink

UIET logocstitharitmiertlogo80 veritas