- Részletek
A Galócási Magyar Ifjúsági Szervezet közösen az Old Boys foci csapattal, június 1-én immáron második alkalommal szervezi meg, a már lassan hagyománnyá váló amatőr foci bajnokságot.
Nem véletlenül szerveződött meg ez az esemény június 1-én, hisz az Ifjúsági szervezetünk a gyerekekről sem feledkezett meg. A reggeli órákban a gyerekeknek is lett szervezve egy torna, amelyre 5 csapat jelentkezett, összesen 30 gyerekkel. A gyerekek által lejátszott „megnyitó” torna útán kezdődött a nagyobbak részére is a bajnokság. Büszkén elmondhatjuk, hogy a tavalyi évhez viszonyítva, növekedett a rendezvényünk. A tavaly 8 csapat jelentkezett eseményünkre összesen 70-80 résztvevővel, és több, mint 100 személy részt vett a szurkolásban, az idén sikerült 10 csapatot beszervezni, közel 100 résztvevővel, és több, mint 200-as nézőközönségnek örvendhettünk.
Nemcsak galócási csapatok képviseltették magukat rendezvényünkön, hanem a környéki településekről is érkeztek fiatalok, úgy Maroshévízről, mint Salamás-Hodos-ról is.
A estébe nyúló egésznapos sport eseményt a díjazással zártuk!
A Galócási Magyar Ifjúsági Szervezet egy egyértelmű üzenettel állt elő, éspedig, támogatjuk teljes mértékben a szabadban rendezett sport tevékenységeket és az egészséges életmódot.
Rendezvényünk főtámogatója a Romániai Magyar Demokrata Szövetség által létrehozott Communitas Alapítvány, akinek ezúton is teljes szívből köszönjük eseményünknek nyújtott támogatásáért.
- Részletek
2014 június 1-én a Galócási Magyar Ifjúsági Szervezet közösen az Old Boys csapattal és partnerségben a galócási polgármesteri hivatallal, immáron második alkalommal szervezi meg az Amatőr foci bajnokságot a helyi Sport bázisnál. Eseményünk főtámogatója a Communitas Alapítvány.
Jelentkezni és érdeklődni a 0741 343 879 telefon számon vagy a zoltanbarti@yahoo.com e-mail címen lehet.
- Részletek
Tegnap Kiskunfélegyházán járt az összesen közel 200 tagszervezettel és több mint 5000 taggal rendelkező öt székelyföldi ifjúsági ernyőszervezet (MIÉRT-tagszervezetek) 12 tagú küldöttsége, és emléklap átadásával köszönte meg Kapus Krisztián leköszönő képviselőnek az elmúlt időszakban a Kárpát-medencei magyar fiatalság és az ifjúsági szervezeti élet érdekében kifejtett munkáját. Külön értékelték azt a példaértékű kezdeményezését, melynek nyomán a Magyar Országgyűlés Ifjúsági Albizottsága négyszer is a határon túlra helyezte ki gyűléseit meghívva és konzultálva az összes nagy ifjúsági ernyőszervezettel. Ezáltal az ifjúsági vezetők közvetlenül betekintést nyerhettek a bizottság munkájába, elmondhatták véleményüket és javaslatokat fogalmazhattak meg az őket érintő kérdésekben.
- Részletek
A Többség–kisebbség elnevezésű projektben három országból összesen hat település vesz részt azzal a céllal, hogy elemezzék a kisebbség és a többség helyzetét az adott településeken. Ausztriából Alsóőr és Felsőőr, Magyarországról Debrecen és Nyíregyháza, míg Romániából Csíkszereda és Gyergyószentmiklós kapcsolódott be az együttgondolkodás folyamatába. A projekt első állomása Székelyföld volt amely március 3 - 7 között zajlott le. A magyarországi fiatalok a Csíkszereda környéki, és az Észak hargitai régió helyzetet vizsgálták, ahol az adott települések döntéshozóival találkoztak, és boncolgatták a többség kisebbség kérdését.
A projekt első két napja alkalmából, Kozma István (a Csík Terület Ifjúsági Tanácsának elnöke) vezetésével, a fiatalok ellátogattak Csíkszépvízre, ahol a helyi polgármesterrel találkoztak, valamint a megye tanácsához, ahol a Borboly Csaba elnök úrral egyeztettek a fiatalok.
- Részletek
Az elmúlt hétvégén Marosfőn is ünnepléssel zárták a farsangot. Habár itt hagyománya nincs a farsangtemetésnek a helybéliek mégis szerették volna méltóképp elbúcsúztatni a farsangot és a téli időszakot. A marosfői fiatalok, a Maros-Mures Ifjúsági Szervezet tagjai, munkához láttak és fergeteges mulatságot szerveztek.
A bál hangulatát fokozta az élőzene, melyet a nagybőgő, harmonika és hegedű hangja tett különlegessé. A vendégsereget táncra bíztatta még a csíkszentdomokosi Tenyeres-Talpas Néptánccsoport is, melynek táncosai meg-meg sirítgették a bűlozókat. Természetesen az ilyenkor szokásos lakmározás sem maradhatott el, lassan megürültek a kosarak is, de a szervezők is kedveskedtek egy kis frissen sült fánkkal a vendégeknek.
- Részletek
Február 22. – én a Galócási Magyar Ifjúsági szervezet, közösen a galócási RMDSZ – el és partnerségben a Gyergyóhodosi Római Katolikus Egyházzal megrendezte a hagyományos farsangi kosaras – maszkabált Galócáson. Ahogy a elmúlt években, ismét egy nagy sikerű rendezvényt tudhatunk magunk mögött. A közel 60 személy aki jelen volt a rendezvényen ismét bebizonyította, hogy sok jó ember kevés helyen is elfér, hiszen a helyi kultúrotthon felújítási munkálatai miatt egy másik helyiségben kellett megszervezni a rendezvényt.
Az esti ünnepséget 19 órakor nyitotta meg Isán Sándor helyi RMDSZ elnök köszöntve az egybegyülteket mondván, hogy „ Annak ellenére, hogy Hargita megye szorvány régiójának számítunk, egységben van az erő, közösen, és közös munkával bármit elérhetünk közösségi szinten...”.
- Részletek
Megfigyelések egy kőkorszaki búvár törzsről, és antropológiai következtetések a magyarság kultúrájának és hagyományainak a fennmaradásáról. Merre tartunk?
A GYTIT szervezésében 2013. december 21-én 17 órától a Gyergyószentmiklósi Művelődési Központ Karancsi Sándor termében egy Gyergyóból elszármazott amerikai tudós életútját és kutatásait ismerhetjük meg, valamint véleményét a magyarság kultúrájának túléléséről.
Előadó: Dr. Benedek Dezső, kolozsvári születésű gyergyószentmiklósi tudós, az Amerikai Egyesült Államokban lévő Georgiai Állami Egyetem tanára,18 nyelven beszélő nyelvész, a kezdetleges és törzsi kultúrákat kutató nemzetközi antropológus, aki kínai és japán egyetemek mellett a kolozsvári Babeș-Bolyai Tudományegyetemen is oktat.
Könyvei közül megemlítjük: Kőkorszaki civilizáció az óceánon, The Story of Simina Vuhang: A Stone Age Odyssey, The Song of the Ancestors: A Comparative Study of Bashiic Folklore, Gypsy Folklore of Hungary and Romania.
Egy ritka lehetőség érdekes témában, érdekes ember életútját és kutatásait megismerni, aki Gyergyószentmiklóson töltötte gyerekkorát, majd az USA-ba távozott, később a Tajvani egyetemre került, majd 4 évig élt együtt az óceán közepén egy kőkorszaki búvár törzzsel és tanulmányozta életvitelüket. Kultúrákat hasonlít össze, tanulmányoz és a nyelvek kialakulásával is foglalkozik. Az előadás végén egy kérdésekből kialakuló érdekes beszélgetés is várható.
Facebook esemény
Mindenkit szeretettel várunk!