Tegnap Kiskunfélegyházán járt az összesen közel 200 tagszervezettel és több mint 5000 taggal rendelkező öt székelyföldi ifjúsági ernyőszervezet (MIÉRT-tagszervezetek) 12 tagú küldöttsége, és emléklap átadásával köszönte meg Kapus Krisztián leköszönő képviselőnek az elmúlt időszakban a Kárpát-medencei magyar fiatalság és az ifjúsági szervezeti élet érdekében kifejtett munkáját. Külön értékelték azt a példaértékű kezdeményezését, melynek nyomán a Magyar Országgyűlés Ifjúsági Albizottsága négyszer is a határon túlra helyezte ki gyűléseit meghívva és konzultálva az összes nagy ifjúsági ernyőszervezettel. Ezáltal az ifjúsági vezetők közvetlenül betekintést nyerhettek a bizottság munkájába, elmondhatták véleményüket és javaslatokat fogalmazhattak meg az őket érintő kérdésekben. Magyari Levente, a Gyergyó Területi Ifjúsági Tanács elnöke kifejtette: „Ez a kezdeményezés összeköti a magyarországi ifjúságot a határon túli magyar fiatalokkal, ugyanakkor Erdélyben egy asztalhoz ültette szinte az összes nagy ifjúsági ernyőszervezetet politikai vonatkozástól függetlenül, amire sem előtte, sem utána nem volt példa. Folytatni kívánjuk a Kapus Krisztián által megkezdett munkát, nyitottak vagyunk a további partnerségre. Az elhangzottakat kijelenthetjük a Maros Megyei Ifjúsági Egyeztető Tanács valamint az Udvarhelyszéki Ifjúsági Egyeztető Tanács nevében is, akik nem tudtak jelen lenni.”

„Meggyőződésünk, hogy egymás tevékenységének megismerése és a közös munka minőségi javulást hoz az ifjúságot érintő döntésekben. Fontosnak tartjuk, hogy a partnerségeket ne csak ifjúsági, hanem önkormányzati szinten is fel tudjuk építeni” – fogalmazott Oltean Csongor, a Háromszéki Ifjúsági Egyeztető Tanács elnöke.

Kozma István, Csík Terület Ifjúsági Tanácsának elnöke a kapcsolat folytatásának fontosságát emelte ki és egyben szorgalmazta annak önkormányzati szintre emelését. „Reméljük, hogy Kapus Krisztiánnal Kiskunfélegyháza polgármestereként a továbbiakban is együtt tudunk dolgozni a közös eredmények érdekében. Sok sikert kívánunk neki a további közéleti munkájához” – fogalmazott.

„Az elmúlt négy évben a nemzetpolitika területén nagyon jelentős szemléletváltás következett be, amire bizonyíték az ifjúsági albizottság tevékenysége. A bizottságban megvalósult a Kárpát-medencei magyarság egysége. Ennek segítségével tudtuk megalapozni a közéleti és politikai kapcsolatokat, melyek mindannyiunkat erősítenek” – hangsúlyozta Gál Gergely, a Magyar Országgyűlés Ifjúsági Albizottságának tagja.

„Az ifjúságpolitika nem egy hosszú távú befektetés, apró lépésekkel azonban embereket, jellemeket, jövőt építünk, formálunk. Az albizottság kihelyezett ülésein megpróbáltuk ajtón kívül hagyni a politikát. A munkánkkal a magyar nemzet jövőjét építettük. Erről szólt minden megtett lépés, minden megtett kilométer” – emelte ki Kapus Krisztián.

Kiskunfélegyháza, 2014. május 5.

Támogató

bgalogouj

Partnereink

UIET logocstitharitmiertlogo80 veritas