Democracy in EU and Beyond – Part II.

2020. január 11-19
Gyergyószentmiklós, Románia

Gyergyószentmiklóson január 11-19 között szervezték meg a korábban, Szerbiában elindult Erasmus+ projekt második részét.

Szombaton megérkeztek Gyergyószentmiklósra az Erasmus+ Demokrácia az EU-ban és azon túl nevű ifjúsági csereprogram résztvevői Lengyelországból, Csehországból, Szerbiából, Észak-Macedóniából és Magyaroszrágról. Ezen az estén megtörtént a regisztrációjuk, valamint el kezdtek ismerkedni egymással a résztvevő fiatalok. Másnap reggel már munkába is álltak a fiatalok. A tevékenység legelején megalakultak a minisztériumai a program alatt kitalált képzeletbeli országnak. Mindegyik minisztériumnak megvoltak a feladatai, mint például Étel Minisztérium, Party Minisztréium, Takarító Minisztérium és az országnak lett egy miniszterelnöke. Ezen a napon megtartották az első parlamenti gyűlést is. Ezek mellett a hét folyamán a résztvevők az országak nemzeti napot, himnuszt és zászlót kell kitaláljanak.

Délutáni program a részvevők számára a városnézés volt. Este pedig gyergyószentmiklósi családok látták vendégül a fiatalokat. Ezt követően, másnap délelőtt munkába álltak a minisztériumok, majd egy szimulációs játékon vettek részt. Ezután játékosan tanultak a rendezvényszervezésről. Vacsora után pedig sor került a hét első Interkulturális estjére, melyet Lengyelország és Magyarország tartott. Kedden délelőtt a résztvevők programja játékokat tartalmazott, majd ebéd után volt idejük felkészűlni a délutáni outdoor programra. A program alatt 4 csapatot kellett alkossanak, és kaptak maguk mellé egy helybeli csapatvezetőt. A csapatok a városban négy irányba indultak el, Lukoil, Petrom, vonatállomás és a Batthyány Ignác Technikai Kollégium felé. Ezeken a helyszíneken kapták meg az első feladatukat, majd innentől kezdve minden feladat megoldása során egy újabb helyszínre érkeztek, ahol megkapták a következő helyszínt ahová el kellett jussanak és a hozzá tartozó újabb feladatot is. A feladatok legvégén visszatértek a Rubin Hotelhez, innen pedig a helyiekkel együtt hoki meccsre indultak, szúrkolni a Gyergyói Hoki Klubbnak! A mérközés után sor került a következő interkulturális estre, melyet ezúttal Szerbia és Csehország tartott. Szerdán a nap folyamán az ifjúságnak kirándulás volt szervezve a Gyilkos-tóhoz, ahol a csapat körbejárta a tavat és annak környékét is. Innen a tiroli pályához mentek, ahol mindenki sok élménnyel gazdagodott. Délutánra bár fáradtan, de jó kedvel tértek vissza a szállásra. Ezután sem lett vége a szórakozásnak, mert a helyi boowling pályán folytatódott a nap. Csütörtökön az Erasmus+ program résztvevői találkozhattak helybeli politikusokkal, mégpedig Barti Tihamér, Hargita Megye Tanácsának alelnökével és Len Emil-Balázs, Gyergyószentmiklós alpolgármesterével. A közös beszélgetés után a program alatt létrejött képzeletbeli országnak szerveztek egy újabb demokratikus választást, ahol új vezetőket választottak. A nap további részében kézműves foglalkozáson vettek részt. Az itt készűlt tárgyakat a későbbiekben értékesítették. Este ismét interkultúrális est következett, melyet Románia és Észak-Macedónia tartott. A pénteki nap folyamán a résztvevők a központi parkban értékesítették az általuk elkészített tárgyakat, énekeltek, zenéltek és ezáltal egy jó hangulatot varázsoltak a városban, így könnyebben fel tudták hívni magukra a figyelmet az ott eljáró emberek szemében. A napot, a már megszokott napi kiértékelővel zárták amit egy szabad este követett. Szombat délelőtt folyamán sor került a képzeletbeli országuk nemzeti ünnepére, ahol a résztvevők bemutatták a jelen levő helyieknek magát az Erasmus+ programot, amelyen résztvettek. Bemutatásra kerültek a program részletei, hogy miket csináltak, miket tanultak, miként dolgoztak. A délelőtti programot egy végső kiértékelő követte ahol mindenki elmondta a véleményét a projektről, kinek mi tetszett és mi nem tetszett és, hogy a projekt megfelelt-e az elvárásaiknak vagy sem. Ezt követően minden résztvevő kapott a nevére kiállított, a programon való részvételt igazoló Youthpasst. A nap végén őedig következett a bucsú buli, amelyik nagyon későig tartott és nagyon jó hangulatban zajlott. Utolsó nap mindenki nagyon nehezen ébredt és fájó szívvel indult haza, abban a reményben, hogy valamikor majd egy másik program alkalmával találkozni tudnak.

Democracy in EU and Beyond – Part I.

2019. október 21-29
Ada, Szerbia

Sikeres pályázatnak köszönhetően a Gyergyó Területi Ifjúsági Tanács (GYTIT) az Erasmus+ program kereteiben 6 európai ország fiataljait mozgósítva szervezhetett ifjúsági tapasztalatcserét. Macedóniából, Szerbiából, Csehországból, Magyarországról, Romániából, és Lengyelországból érkezett 36 fiatal, hogy bővítsék az ismereteiket az Európai Unióról és arról, hogy miként is működik itt a demokrácia. A projektnek két ország ad otthon, jelenleg Szerbiába, Ada községben folyik az első rész, illetve 2020. január folyamán szervezik meg Romániában.

A projekt nem titkolt célja az, hogy a programban résztvevő fiatalok tapasztalatcsere által megismerjék egymás kultúráját, szokásait és természetesen az országaik helyzetét. Ennek érdekében a projektbe résztvevő minden ország csapata egy bemutatóval készül, amely által bemutatják magukat és az országukat.

Beszámoló a programról

A program első része Adán kezdődőtt Szerbiában, ahol a fiatalok kilenc napot töltöttek el. Az érkezés utáni első nap folyamán ismerkedő játékok voltak szervezve a résztvevőknek, amelyek által jobban megismerhették egymást. Az interkulturális estén a Romániából érkező fiatalok a román és a székely kultúrát, szokásokat és ételeket mutatták be, amely nagy sikert aratott. A második nap délelőtt különböző előadásokon, csapatmunkákon vettek részt a fiatalok, amelyek által hasznos információkat hallhattak, tanulhattak az Erasmus+ projektről és alapelveiről. Ebéd után már türelmetlenül várták a paintballt, ami mindenki szerint a nap fénypontja volt.

Az interkulturális estén Csehország fiataljai mutatták be hazájukat szokásaikat és kultúrájukat. Ezt követően a harmadik nap a résztvevők tanulhattak a demokratikus állam alapjairól és felépítéséről, ami által csoportokra osztva saját államot alakíthattak ki. Végül az interkulturális estén a lengyel csapat tartott egy előadást az ország kultúrájáról. A negyedik nap a fiataloknak kihívással kezdődött, mivel külön európai államot kellett alapítsanak. Minden államnak kellett legyen ideológiája, nemzeti értékrendje és törvényei. Végül az interkulturális estén Macedónia fiataljai bemutatták a többieknek a hazájuk kultúráját és szokásait. Az ötödik nap délelőtt a fiatalok egy „City game” nevezetű programban vettek részt, ami által körbejárhatták Ada városát. A nap következő részében pártokat alkothattak a csapatok, és kampányolhattak a saját csapatuk mellett majd demokratikusan dönthettek együtt, hogy ki nyerje a kampányt.

Az interkulturális esten a magyarországi és a szerbiai fiatalok mutathatták be országaik különlegességeit. Másnap, vagyis a program hatodik napján a fiatalok a nap nagy részében a projekt második feléről beszéltek és arról, hogy milyen fajta miniszterekre lesz szükség ennek a projektnek a megvalósításához. Ez a megbeszélés után meglátogatták az Adán lévő lovardát, ahol lovagolhattak sőt az ilyászkodást is ki próbálhatták. A napot egy fergeteges koktél party zárta. A hetedik nap a program keretén belül a résztvevő fiatalok meglátogatták a polgármesteri hivatalt Adán ahol elbeszélgethettek a város vezetőségével.

Ezt követően megválasztották a vezetőket a Romániai szakasz megvalósításához. Végül nap végén összegezték az egész héten való történteket és egy búcsú bulit tartottak. Másnap a házi feladatok kiosztására került sor, amiket a résztvevők a program második részének kezdéséig kell elvégezzenek. A nap végén teljesen szokatlan módon a résztvevők időben pihenőre tértek, hogy a hosszú hazavezető útat mindenki kibírja. Az elválást mindenki annak a reményében tette meg, hogy januárban újra sikerül a csapat összegyűljön és ez nagyon motivált mindenkit.

GYERGYÓSZÉKI PEDAGÓGUSOK FÓRUMA 2019

A hétvégén zajlott a Gyergyószéki Pedagógusok Fóruma, amit a Gyergyó Területi Ifjúsági Tanács, közösen a Hargita Megyei Nevelési Tanácsadó és Erőforrás Központtal szervezett.

A fórum megnyitóján Bende Sándor parlamenti képviselő üdvözölte a résztvevőket és háláját fejezte ki a pedagógusoknak a munkájukért. Véleménye szerint a tanárok, tanítók szerepe azért meghatározó, mert ők kovácsolják a fiataljainkat, hogy milyen továbbtanulási lehetőséget, milyen szakmát választanak maguknak. Egyre kevesebb a mérnök, az informatikus vagy épp szakmunkás, ezen pedig változtatni kell, ha azt akarjuk, hogy a jövőnk fenttartható legyen.

Kántor Boglárka, megyei tanácsos, örömét fejezte ki, hogy képviselhette Hargita Megye Tanácsát ezen a fórumon, mivel ő volt az első szervezője ennek a programnak. Nagyon örült, hogy ez a rendezvény nem maradt annyiban az évek során és folyamatosan olyan segítséget nyújt a pedagógusoknak, amely hiánypótlásnak számít. Köszönetét nyilvánította ki a Gyergyó Területi Ifjúsági Tanácsnak, hogy nem engedték ennek a fórumnak a megszűnését, hanem igazi szakmai rendezvényt csináltak belőle.

A képzés általános, alapvető célja az volt, hogy segítse a pedagógusok munkáját, olyan együttműködések kialakításával, amelyek megkönnyítik az iskolai és az iskolán kívüli tevékenységek szervezését, nem csak a pedagógusok, hanem a diákok számára is. Az idei képzés két fő téma köré épült:  konfliktuskezelés és környezetvédelem.

Első nap a résztvevők olyan kézségeket tanultak meg, amelyek által megérthetik a kommunikációs stílusok és a konfliktusok kapcsolatát. Elsajátítottak, hogy miként viselkedjenek ők egy adott konfliktusos helyzetben, hogyan kezelhetik ezeket. A délután folyamán pedig gyakorlati válaszokat taglaltak az iskolai konfliktushelyzetek megoldására. Itt egy érdekes fordulatot vett a program és megerősödött a fórum jellege. A második nap témája a fenntartható fejlődés volt, de mivel a résztvevők körében nagy volt az érdeklődés az első napi téma iránt, ezért folytatták az első nap témáját is, mindaddig, amíg a felgyűlt eseteket végig sikerült beszéljék. Ezt követően a környezetvédelem fontosságáról tanulhattak. A rendezvény zárása alkalmával a résztvevők kiemelték, hogy számukra nagyon hasznosnak bizonyult a képzés és szívesen járnak erre a rendezvényre, mert annak ellenére is sokat hasznos dolgot meg tudnak tanulni, hogy a képzésen való részvételért nem kapnak kreditpontokat.

A Gyergyószéki Pedagógusok Fórumát a Gyergyó Területi Ifjúsági Tanács és a Hargita Megyei Nevelési Tanácsadó és Erőforrás Központ szervezte, Hargita Megye Tanácsa és a Communitas Alapítvány támogatásával.

Gyergyószentmiklós, 2019. november 25.

Crokinole bajnokság

2024. 08. 01. - 2024. 08. 04.

 

 

 

 

          Közel 2 éve vásároltunk 2 Crokinole táblát, hiszen konkrétan beleszerettünk ebbe a játékba, de nem csak mi, hanem több gyergyói fiatal is. Szinte havi rendszerességgel szervezünk játékesteket, de számunkra az augusztus nem csak egy sima játék estet, hanem évről-évre beszálunk a Gyergyói EgyFeszt játékudvarába.

Már több játékest megszervezésén vagyunk túl, illetve már a tavaly is részesei voltunk az EgyFeszt játékudvar megszervezésében és lebonyolításában.  Idén is úgy döntöttünk, hogy a már megszokott egy estés játékestünket az EgyFeszt ideje alatt átalakítjuk egy 4 napig tartó folyamatos társasjátékozási lehetősséggé.  A program augusztus 1.-én startolt és augusztus 4.-én kellett bezárnunk a játékudvar kapuit. Nagyon színes programokkal és a társasjátékok szinte végtelen skálájával vártuk az érdeklődőket. Több mint 350 különféle játékot próbálhattak ki a résztvevők a 4 napig tartó játékudvarban, ahol egyfeszt ment a játék. De nem csak a társasjátékozásra volt lehetőség barátokkal és ismeretlenekkel, hanem 2 hatalmas bajnokságot is szerveztünk az érdeklődőknek. Aki úgy érezte, hogy Crokinole-ban, illetve TacTiki-ben nagyon otthonosan mozog, az benevezhetett bajnokságokba, ahol a legjobb játékosokkal mérhették össze ügyességüket, A négy napos program keretén belül több mint 100 személy próbálta ki a Crokinole társasjátékot, és több mint 30 személy a bajnokságba is benevezett. A bajnokságokban résztvevő, de kimondottan a győztesek értékes jutalmakat kaptak. Amit még fontosnak tartunk megemlíteni, hogy több olyan személy is ellátogatott a játékudvarba, akik részt fognak venni az idei Crokinole világbajnokságon is.

 

Nagyon örülünk, hogy ennek a projektnek a részeseivé tudtunk válni, viszont a gyergyói társasjátékozás nem csak ennyiből áll hiszen mi gőzerőkkel folytatjuk az elkezdett munkát és már szervezzük is a következő havi játékestünket.

Hálás köszönet a Romániai Magyar Demokrata Szövetség és a Communitas alapítványnak, hogy támogatták a rendezvényt.

                                                                       

 

Támogató

bgalogouj

Partnereink

UIET logocstitharitmiertlogo80 veritas