A hétvégén zajlott a Gyergyószéki Pedagógusok Fóruma, amit a Gyergyó Területi Ifjúsági Tanács, közösen a Hargita Megyei Nevelési Tanácsadó és Erőforrás Központtal szervezett.

A fórum megnyitóján Bende Sándor parlamenti képviselő üdvözölte a résztvevőket és háláját fejezte ki a pedagógusoknak a munkájukért. Véleménye szerint a tanárok, tanítók szerepe azért meghatározó, mert ők kovácsolják a fiataljainkat, hogy milyen továbbtanulási lehetőséget, milyen szakmát választanak maguknak. Egyre kevesebb a mérnök, az informatikus vagy épp szakmunkás, ezen pedig változtatni kell, ha azt akarjuk, hogy a jövőnk fenttartható legyen.

Kántor Boglárka, megyei tanácsos, örömét fejezte ki, hogy képviselhette Hargita Megye Tanácsát ezen a fórumon, mivel ő volt az első szervezője ennek a programnak. Nagyon örült, hogy ez a rendezvény nem maradt annyiban az évek során és folyamatosan olyan segítséget nyújt a pedagógusoknak, amely hiánypótlásnak számít. Köszönetét nyilvánította ki a Gyergyó Területi Ifjúsági Tanácsnak, hogy nem engedték ennek a fórumnak a megszűnését, hanem igazi szakmai rendezvényt csináltak belőle.

A képzés általános, alapvető célja az volt, hogy segítse a pedagógusok munkáját, olyan együttműködések kialakításával, amelyek megkönnyítik az iskolai és az iskolán kívüli tevékenységek szervezését, nem csak a pedagógusok, hanem a diákok számára is. Az idei képzés két fő téma köré épült:  konfliktuskezelés és környezetvédelem.

Első nap a résztvevők olyan kézségeket tanultak meg, amelyek által megérthetik a kommunikációs stílusok és a konfliktusok kapcsolatát. Elsajátítottak, hogy miként viselkedjenek ők egy adott konfliktusos helyzetben, hogyan kezelhetik ezeket. A délután folyamán pedig gyakorlati válaszokat taglaltak az iskolai konfliktushelyzetek megoldására. Itt egy érdekes fordulatot vett a program és megerősödött a fórum jellege. A második nap témája a fenntartható fejlődés volt, de mivel a résztvevők körében nagy volt az érdeklődés az első napi téma iránt, ezért folytatták az első nap témáját is, mindaddig, amíg a felgyűlt eseteket végig sikerült beszéljék.  Ezt követően a környezetvédelem fontosságáról tanulhattak. A rendezvény zárása alkalmával a résztvevők kiemelték, hogy számukra nagyon hasznosnak bizonyult a képzés és szívesen járnak erre a rendezvényre, mert annak ellenére is sokat hasznos dolgot meg tudnak tanulni, hogy a képzésen való részvételért nem kapnak kreditpontokat.

A Gyergyószéki Pedagógusok Fórumát a Gyergyó Területi Ifjúsági Tanács és a Hargita Megyei Nevelési Tanácsadó és Erőforrás Központ szervezte, Hargita Megye Tanácsa és a Communitas Alapítvány támogatásával.

 

Gyergyószentmiklós, 2019. november 25.

Támogató

bgalogouj

Partnereink

UIET logocstitharitmiertlogo80 veritas