Nevem Szőcs Mária, 50 éves vagyok. 1959. dec. 30-án születtem Gyimesközéplokon. Életem első 4 évét Háromkúton töltöttem. Egy képet is feltöltök, mert látszik rajta a zavarókert, meg a tornánc, ahova felmenekült az őzike.
Egy megtörtént esetet mesélek el , gyermekkori élmény. Örültem, hogy leírhattam. Jelenleg Csíkvacsárcsiban tanítok. Köszönöm, hogy felidézhettük szüleimmel, még élnek, ezt a szép élményt, ők segítettek a földrajzi nevek, személynév felidézésénél, mert én még karonülő, 3 éves voltam, de soha nem tudom feledni ezt a történetet.
Az őzike
1962-őt írtunk. Hatalmas hótakaró borította Nagyhagymást, Bárányhegyet. A csikorgó fagy nem kímélte Háromkút lakóit sem. Ott éltem szüleimmel és három testvéremmel egy tornáncos házban ami az iskola épülete is volt egyben.
Karácsony estéje közeledett. Édesanyám Horgas János bácsiékhoz küldött egy fej savanyú káposztáért, hogy hagyományosat készítsen ő is számunkra.
Mivel egyik sem akart egyedül menni , így édesapám szigorú tekintetére mindnégyen iszkoltunk.
János bácsiék adtak is , a néni szalvettából kötött battyuba tette a káposztát. Kezünkbe nyomtak egy-egy madárkát-kenyérsütéskor készítették a megmaradt vakarékból- Azzal nagy vidáman, orrszimmogások, majszolás, civakodás közepette haza felé indultunk. Amint Tarvész patakához értünk, szörnyű üvöltésre, ugatásra lettünk figyelmesek. Annak ellenére, hogy a nap már elhagyta a hegy karéját s békésen szundikált, mégis látni lehetett.
Látni lehetett ,mert Háromkútat a téli estéken egy olyan égi fény borítja be, amelyet nem lehet leírni, elmesélni, mert azt csak megélni lehet. Az a fény világítja a mai napig életem és beragyogja gyermekkorom feledhetetlen éveit.
Ebbe a nagy világosságban rajzolódott ki előttünk egy zihálva menekülő őzike képe. Űzte őt egy csorda farkas..
Az őzike a Tarvész patakán átugrott, átrepült a zavarókerteken , első lábait előre nyújtva dobta magát felénk.
Mi is ijedten szaladni kezdtünk, a hágdosót észre sem vettük, egymás hátán szükdöstünk át a kerítésen , fogalmunk sincs mikor , ki és hol veszítette el a káposztát.. Az ajtót, nem nyitottuk, beütöttük .
Ugrott is édesapám nagy mérgesen, de hirtelen megtorpant, mert nyomunkban volt az őzike.
Remegve állt a pofokat kiosztani akaró apa előtt, nedves szemével nézett rá.
Édesapám álmélkodva mondta, gyermekek itt van egy falka farkas,ezek elől szaladt az őzike. Az ablakon leskődtünk kifele édesanyámmal, édesapám kiabált torkaszakadtából, az őzikét űző farkasok, hátsólábaikra ülve vártak még néhány percet, majd az erős csaholásra , kiabálásra csalódottan elkujtorogtak.
Az őzike türelmesen állt, míg elhallt a falu zaja, majd nagy szemeivel feltekintett az ablakon át leskelődő kíváncsi fejecskékre, megmozgatta fülecskéit majd lassú léptekkel a domb felé ment, hol elnyelte a ragyogó fény.
Ez volt életem legszebb karácsonya.
