MEGHÍVÓ

 

Kedves fiatalok!

 

Idén harmadik alakalommal szervezzük meg Csíkszeredában a „CSŰRDÖNGÖLŐ -MEGYEI SZÜRETI BÁL 2009" hagyományőrző mulatságot, melynek célja a felhőtlen szórakozáson kívül, hogy megismerjük egymás hagyományos néptáncait, játékait, illetve népviseleteit.

Az esemény egy újabb színfoltját képezi, hogy idén Hargita Megye Tanácsa „Összetartozunk" programja keretén belül, rendezvényünkön részt vesznek Beszterce - Naszód és Temes megyei szórványban élő fiatalok is, akik hagyományaik bemutatásával színesebbé teszik rendezvényünket.

Csak néhány dolgot kiemelve a programból: a mulatság a népviseletbe öltözött fiatalok fáklyás felvonulásával kezdődik, majd a résztvevő csoportok bemutatkozásával, vetélkedőkkel, illetve kézműves foglalkozásokkal folytatódik és éjszakáig tartó bállal zárul.

A program szakmai irányítója és házigazdája a Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes lesz.

A rendezvényre november 13-án 17 órai kezdettel kerül sor a Csíkszeredai Városi Művelődési Házban, amelyre szeretettel várunk csőszlányokat és legényeket, akik az idén részt vettek a szüreti bálokon és minden fiatalt, aki jól szeretné érezni magát.

Ugyanakkor szeretnénk meghívni benneteket november 12-én 18-órai kezdettel, a kézműves foglakozással egybekötött teremdíszítésre, ahol kreatív munkátokkal széppé varázsoljuk a báltermet.

Ha sikerült felkeltenünk az érdeklődéseteket, megkérünk részvételi szándékotokat jelezzétek vissza (lehetőleg csoportban), mihamarabb, mert sürgős a 0740072639-es telefonszámon.

Támogató

bgalogouj

Partnereink

UIET logocstitharitmiertlogo80 veritas