A hét végén zajlott az a kétnapos pedagógusoknak szóló pályaorientációs képzés, amit a Gyergyó Területi Ifjúsági Tanács és a Hargita Megyei Nevelési Tanácsadó és Erőforrás Központ szervezett Borzonton a pedagógusoknak.

A Gyergyószéki Pedagógusok Fórumának megnyitóján Bende Sándor parlamenti képviselő köszöntötte a résztvevőket és kiemelte a pedagógusok nélkülözhetetlen szerepét a következő generációk nevelésében és itthon boldogulásában. Örömtelinek nevezte, hogy a pedagógusok is fontosnak tartják a diákok pályaorientációját és tudatosan segítik is ebben őket. Erős Levente a Gyergyó Területi Ifjúsági Tanács elnöke elmondta, hogy számára, ifjúsági vezetőként az a legfontosabb, hogy a fiatalok az oktatási intézményekben is úgy legyenek nevelve, már óvodás kortól, hogy minél sikeresebben tudjanak boldogulni az életben. Mindenkinek vannak erősségei és ezeket az erősségeket, ha az oktatás során tudatosítják a fiatalokkal, akkor az iskola után sokkal eredményesebbek tudnak lenni.

pedaforum2018 1

A program során részt vevő pedagógusok olyan készségeket tanulhattak, amelyek segítségével képesek lesznek a diákok erősségeinek és gyengeségeinek azonosítására. Ugyanakkor képesek lesznek azoknak a pálya-, illetve munkaköröknek a meghatározására, amelyek a diákok adottságaihoz illeszkednek, és amelyben szívesen elhelyezkednének. Közös, illetve önálló munka során megtanulták az információfelkutatás módszereit, ezáltal módszertanilag felkészültek a diákok hatékony segítésére is. Megtanulták, hogy miként segítsék a diákok gondolkodását, hogyan ezáltal az önbizalmuk és a cselekvőképességük jobban érvényesülhessen. A kompetenciaalapú foglalkozások megközelítésének módját is megtanulhatták, valamint a jelenlegi munkaerőpiaci igényeket és várható alakulásukat is átbeszélték.

A program végén sor került egy fórum jellegű beszélgetésre, ahol részt vett Barti Tihamér, Hargita Megye Tanácsának alelnöke, aki kiemelte, hogy a pedagógusi pálya nem egy munkahely, hanem egy életforma kell legyen. Nagyon fontosnak tartja a tanárok hivatástudatát és kitartását az elvégzett munkájuk során. Véleménye szerint egy pedagógus csak akkor tud eredményes lenni, ha lelkiismeretesen és szívvel-lélekkel végzi a munkáját. A beszélgetés során felmerült egy olyan igény a pedagógusok részéről, amiben azt kérték, hogy az ők munkájuk mellé kaphassanak külső szakmai segítséget is a pályaválasztás előtt álló diákok pályaorientációjának segítésére.

2 3 4

A Gyergyószéki Pedagógusok Fórumát a Gyergyó Területi Ifjúsági Tanács és a Hargita Megyei Nevelési Tanácsadó és Erőforrás Központ szervezte, Hargita Megye Tanácsa és a Communitas Alapítvány támogatásával.

Gyergyószentmiklós, 2018. november 19.

Támogató

bgalogouj

Partnereink

UIET logocstitharitmiertlogo80 veritas