×

Üzenet

Failed loading XML... Document is empty

Az édesanyák ünneplésére, tiszteletére szervezett immár második alkalommal kreatív vetélkedőt a Gyergyó Területi Ifjúsági Tanács (GYTIT). A szervezők hangsúlyozták, hogy semmiképp sem a versengés volt az elsődleges szempontja az online meghirdetett játéknak, ezért ez alkalommal külön zsűri, és nem közösségi szavazás alapján díjaztak.

Aranyanyu Díj elnevezéssel hirdetett online fényképes játékot anyák napja tiszteletére a GYTIT. A játékosoknak a benevezéshez édesanyjukról kellett mellékelniük egy fényképet, mellé csatolva egy rövid írást, ami meggyőzheti a zsűrit, hogy igenis az ő édesanyjuk a legjobb a világon. Kántor Boglárka, szervező, kiemelte, hogy semmiképp sem a díjazásra és a vetélkedésre fektették a hangsúlyt, hanem arra, hogy ilyen módon is megemlékezzenek az édesanyákról. Elmondta, hogy a visszajelzések alapján igény van hasonló eseményekre is, amikor a szeretteink, édesanyánk kerül a középpontba és nem pedig mi magunk. Erős Levente, GYTIT elnök, hozzáfűzte, hogy a beérkezett pályázati írásokból is érezhető, hogy mennyire másként nyilatkozunk anyáinkról, mennyire másként fogalmazzuk meg az érzéseinket, mint bármilyen más téma kapcsán. „Emiatt is volt a zsűrizésnél szempont, hogy az édesanyákat bemutató sorok mennyire tükrözik az őszinte érzelmeket” –közölte az elnök.

A beérkezett anyagokat Kántor Boglárka és Erős Levente mellett Portik Edit, a Gyergyó Területi Nőszervezet elnöke , Koós Angela óvónő valamint Bleeding Bride író méltatta. Az első helyezett egy táblagéppel és egy Aranyanyu kupával gazdagodott, míg az összes benevező emléklapot és egy Székely tankönyvet kapott ajándékba.

A vetélkedőt a Communitas Alapítvány támogatta. 

Alább olvasható a nyertes édesanya lányának leírása:

 

"Aranyanyu: Gál Ágnes

Lánya: Balázs Beatrice

Aranyanyu Díj Édesanyámnak!

Megkísérelem a lehetetlent:PÁR SORBAN leírni, hogy miért az én édesanyám a legjobb a világon!

Mert életet adott nekem. És nem csak életet, hanem milliónyi lehetőséget, hogy felfedezhessem a NAGYBETŰS élet szépségeit, rejtelmeit, ugyanakkor nehézségeit.Éjszakát a nappallal felváltva nézte végig hogyan lesz a piciből kicsi, majd a kicsiből egyre nagyobb. Olyan kapukat nyitott meg előttem, amelyekre én magam nem lettem volna képes. Fáradtságot, betegséget félretéve, mindig kitartott mellettem és szüntelen fáradozásával vezetett engem egy békés, boldogabb élet felé. Egy olyan élet felé amely ragyogott a gyermekkor szépségeitől, a kamaszkor nehézségeitől és az otthontól elválás félelmeitől. De együtt mindet végigcsináltuk.

Azzal, hogy életet adott nekem, megadta azt a csodálatos lehetőséget, hogy én is megtapasztalhassam az anyaság örömét, amely a legcsodálatosabb dolog egy nő életében!

A legtöbb szeretetet, vigaszt, szomorúság esetén meleg, anyai ölelést, bátorítást csak is Ő nyújthatott nekem, az én Édesanyám! A legjobb barátnő, tanácsadó, példakép akiben SOHA nem csalódok!

Remélem, hogy életem folyamán lehetőségem nyílik arra, hogy ezt a sok szépet és jót amit tőle tanultam, mind átadhatom gyermekemnek abban a reményben, hogy majd én is egy szuper anyuka leszek az ő szemében, mert amit kaptam azt csak egy anya adhat a gyerekének! És hogy miért? Mert nekem van a világon a legcsodálatosabb Édesanyám! Egy földre szállt, meleg szívű Angyal!"

Támogató

bgalogouj

Partnereink

UIET logocstitharitmiertlogo80 veritas