×

Üzenet

Failed loading XML... Document is empty

A Gyergyó Területi Ifjúsági Tanács a Pénzkezelés Fiatalon című előadását idén második alkalommal szervezte meg július 4-én. A rendezvénynek a  Fogarasy Mihály Műszaki Líceum díszterme adott otthont. Az idei első előadás arról szólt, hogy “Eleget tudunk-e a pénzről?” és “Pénzügyi alapfogalmak egyszerűen“. Tánczos Levente előadàsàban, aki egyetemi tanársegéd és tanszékvezető helyettes a Sapientia Erdélyi Tudományegyetem Gazdaság és Humántudományok karán. Megfogalmazódott, hogy a pénz talán sosem elég, nem boldogít, de ugyanakkor a sikernek az egyik jelzője is. Elhangzott, hogy a ma kapott pénz többet ér, mint a holnapi vagy a holnaputáni. A fiatalok azzal a tanácsal gazdagodtak, hogy vegyék sorra életük legfontosabb céljait és tegyék félre a keresetük 10%-át e célokra gondolva. Ha elég sokáig tudnak félretenni, akkor akkora összeget lehet megtakarítani, amekkorára nem is mernénk gondolni.  A második előadás címe: “Hová lett a félkrajcárom? Kell-e követnem a költségvetésemet és ha igen hogyan?“ Ezekről Dr. Bíró Boróka Júlia beszélt, aki egyetemi tanársegéd a Babeș-Bolyai Tudományegyetem Közgazdaság- és Gazdálkodástudományi karának Üzletigazgatási Intézetében és az Erdélyi Múzeum Egyesület Sepsiszentgyörgyi Fiókszervezetének  elnöke. Boróka a megtakarításra bíztatta a fiatalokat, azt javasolta, hogy vezessük pénzügyi kiadásainkat egy listán, váljunk tudatos fogyasztóvá azáltal, hogy csak azt vesszük meg, amire szükségünk van, de így arra mindig jutni fog. A rendezvényt támogatója a Communitas Alapítvány és a Fogarasy Mihály Műszaki Líceum. 

Támogató

bgalogouj

Partnereink

UIET logocstitharitmiertlogo80 veritas