A Gyergyó Területi Ifjúsági Tanács partnerségben a Maroshévízi Magyar Ifjúsági Szervezettel, a Galócási Magyar Ifjúsági Szervezettel és a Borszéki Ifjúsági Fórummal megszervezte a három település Farsangi bálját. A három bál egy időben zajlott le 2012 február 18-án. Mindhárom településen hagyománnyal rendelkezik ez a szokás és a szervezésből az ifjúság szokta kivenni az oroszlán részt. Nem történt ez most sem  másként.
     Galócáson összegyűlt Shanna's Caffe Bar a falú magyar lakósságának nagyobb része, apraja és nagyja és mindannyian közösen ünnepelték meg a Farsangot, közel száz résztvevővel.
     Ezalatt Maroshévízen a Izabella vendéglőben Bodor Attila Hévizi RMDSZ elnök nyitotta meg a rendezvényt, ahol jelen volt Bende Sándor Területi RMDSZ elnök is, nagyszámú közönség jelenlétében. Fellépett egy helyi amatőr színjátszócsoport és jókedvre derítette a közönséget.
     Borszéken Mikk József polgármester ünnepi köszöntője után a néptánccsoportoké volt a főszerep, majd egy rövid előadás után, amit az iskolások adtak elő megkezdődött és hajnalig tartott a mulatság. Mindenki jókedvűen töltötte az estét és elégedetten térhetett haza.
     Összességében egy sikeres rendezvénysorozatot mondhatnak magukénak a helyi fiatalok, akik mindenütt kitettek magukért és hangulatosan előkészítették, megszervezték a Farsangot. Reméljük, hogy jövőre is ugyanilyen vagy még nagyobb sikerrel zajlik le a Farsang településeinken.


Barti Zoltán, Galócási Magyar Ifjúsági Szervezet

Támogató

bgalogouj

Partnereink

UIET logocstitharitmiertlogo80 veritas