2012. október 5-én, 17 órától került sor a „Bízz a természet gyógyító erejében” című elődássorozoatra a Salamon Ernő Gimnázium dísztermében a Gyergyó Területi Ifjúsági Tanács szervezésében.

Az előadássorozat célja az volt, hogy felvilágosítsa az érdeklődőket a gyógynövények jótékony hatásáról és rávilágítson a felhasználuk széles lehetőségeire. Ez a cél teljesült és a közel száz résztvevő hasznos tudnivalókkal felvértezve és jó hangulatban töltötte az estét. Választ kaphattak az érdeklődők többek között az alábbi kérdésekre is: Melyik gyógynövény mire való? Mikor érdemes leszedni őket? Hogyan kell elkészíteni a gyógyteát? Melyik részét kell felhasználni a növénynek?

Elsőként Gál Imre tartott előadást Gyergyó vidék gyógynövényvilágáról, rámutatva, hogy túrázás közben is számos gyógynövénnyel találkozhatunk és érdemes felfigyelnünk rájuk, mert egészésgünk megőrzésében sokat segíthetnek. Részletesen ismertetett néhány gyógynövényt összekötve olyan elterjedt betegségekkel, amelyek megelőzésére hasznosak.

Majd Flórián Tünde a gyógynövények egészségmegőrző hatásáról beszélt, ismertetve a Csibi Imre által használt, messze földön híres jól bevált gyógynövényeket és a használati módszerek egy részét. Közben bemutatásra kerültek a Halasági-Csibi termékek is, mint a gyógynövénypárna, a gyógynövény derékalj illetve azok széleskörű jótékony hatásai az egészségre. Ugyanitt megtudhattuk, hogy nem mindegy hogy honnan szedjük a gyógynövényeket, mert például mezőgazdasági területről nem szabad, mivel ott a műtrágya miatt nem lesz ugyanaz a hatása az adott gyógynövénynek, sőt méreganyagokat is magukba szívhatnak a mérgezett talajból.

Végül Kastal Klára, a Bíbor-Kas üzlet vezetője adott tanácsokat, hogy hogyan erősíthetjük immunrendszerünket, hogyan készüljünk a hidegebb időkre. Előadása vége fele bemutatta Deák Klárát, aki fitoterapeuta a helyi Joalis rendelőben. Deák Klára szemléltette a jelenlévőknek ezt az új módszert, mely természetes alapanyagú, méregtelenítő készítményekkel hoz javulást számos panaszra.

Az előadások közötti szünetekben sor került egy vetélkedőre is az előadások anyagából, ahol a szemfülesek értékes válogatott természtegyógyászati csomagokat nyerhettek. Akik résztvettek a versenyben, mintegy 42-en mindannyian gyógyteákat nyertek részvételi díjként. A hangulatot teakóstolóval fokozták, ahol háromféle Csibi gyógyteát kóstolhattak meg a résztvevők. Izlett is mindenkinek.

A rendezvény végén kötetlen beszélgetések alakultak ki, mialatt Kastal Klára, a Bíbor-Kas biobolt vezetője meglepetésként további teafüveket osztott szét a jelenlevők között kóstolás gyanánt.

Az október 5-i előadás hozadéka egy gyógynövény klub megalapításának az ötlete, melynek tagjai az előadás hallgatóiból kerültek ki, és amely időnként találkozási lehetőséget bíztosít majd, ahol újabb beszélgetések által megoszthatják tudásukat és tapasztalataikat az előadók és a gyógynövény használó érdeklődők.

A szervezők köszönetüket fejezik ki a Communitas Alapítványnak, melynek hozzájárulása segítette az előadássorozat létrejöttét. Továbbá köszönetüket fejezik ki a Halasági-Csibi és a Bíbor-Kas vállalkozásoknak is a partnerségért.

 

 

Jakab Beatrix
GYTIT sajtórefenrens

Támogató

bgalogouj

Partnereink

UIET logocstitharitmiertlogo80 veritas