A Maroshévízi Magyar Ifjúsági Szervezet és a Gyergyó Területi Ifjúsági Tanács, július 21-22. -én harmadik alkalommal szevezte meg a magyar ifjúsági programokat a Maroshévízi Napok kertén belül. A két napos rendezvény alatt a fiataloknak számos megmérettetésben volt részük, versenyekben, játékban, sport tevékenységekben kellett megmutatniuk tudásukat.

Az első nap mindenki tettvágytól égve érkezett a helyszínre, amit fokozott a könnyed lubickolás. Az ifjak könnyedén vették az úszóverseny, a táblé, a kötélhúzás, 1 perc és nyersz és más csoportos tevékenységek akadályait. Az erős napsütés és a kellemes víz hamar becsalogatta a résztvevőket a vizbe. Mindeközben egy másik csapat a fakanál forgatás művészetét és a gyulyás füszerezését gyakorolta. Estére bizony jól esett kifújni a fáradt gőzt, amit meg is tettek egy kiadós buli alkalmával.

Másnap, hogy jól induljon a nap, úszóversenyen vettek rész az úszás szerelmesei és majdnem délutánig kihuzódott az 1 perc és nyerj érdekes játék. Ezután csapatjátékokkal folytatuk majd ujból mindenki lubickolni ment.

Ezt követően az Urmánczy fürdőnél megkezdődött az eredmény hírdetés és díjkiosztás, amely a Comunitas Alapitvány támogatásának köszönhető.

Az ifjúságnak be kellett látni, hogy minden jó nem tarthat örökké, igy hát fájó szivvel, mégis elégedetten vonultak el, és adták vissza a fürdőhelyet a városnak, azzal az igérettel, hogy jővőre visszatérnek.

Gâdioi Adrien-Dennis

Támogató

bgalogouj

Partnereink

UIET logocstitharitmiertlogo80 veritas