1Az elmúlt hétvégén a Gyergyó Területi Ifjúsági Tanács szervezésében a tagszervezetek küldöttei egy Európai Uniós pályázat, a Youth In Action (Fiatalok Lendületben) pályázatíró képzésen vettek részt. A fiatalok három napot töltöttek el a Marosfői Nagyhagymás villában, ahol a gyakorlati és elméleti tanulás mellett saját munkásságuk élményeit is megosztották egymással.

A pénteki nap az egyéni tapasztalatok megosztásával zajlott, amit könnyed kikapcsolódás követett.

A szombaton reggeltől vasárnap délutánig tartó képzést Kelemen Éva szakavatott képző és Grüman Róbert a Háromszéki Ifjúsági Tanács elnöke és a MIÉRT társelnöke tartotta a résztvevőknek.

A szombati napot jégtörő feladatokkal kezdték ahol mindenki bemutathatta, többek közt önmagát, érdeklődési körét, jővőbeni céljait és elvárásait a hétvégével kapcsolatban. Ezután következett a Fiatalok Lendületben Program részletes bemutatása. A Program ismertetése a képzőktől megszokott újszerű non-formális oktatási módszerekkel történt, mint például egy sajtótájékoztató szimulációja, ahol az ifjak pályázati szakemberek illetve sajtósok bőrébe bújva kellett továbbadják, illetve megosszák a fontos információkat. Az ötletbazár a kreatívitást hívta életre, majd három projekt vázlat került kigondolásra, amelyek kivitelezéséhez fokozatosan haladtak végig a projekt lépésein. A Probléma-fa és Cél-fa végigboncolgatása után már csak projektek részletekbe menő kidolgozása maradt hátra, ami után már előre láthatóvá vált a végeredmény.

A fiatalok összpontosítását nem hagyták lankadni, mivel a szünetek alatt is feladatokat kaptak, ami szorosan kapcsolódott a folyamatban levő feladatokhoz. Az időnként fellépő fáradtságon pedig frissítő játékokkal kerekedtek felül, amelyek hozzájárultak a munkamenet jó hangulatához. Az esti lazítás alatt sikeres Youth in Action projektekkel ismerkedhettek meg, majd ki-ki saját sikertörténetét mutatta be, amivel példát állíthatott társainak, ezzel is serkentve a lelkesedést.

A vasárnapi még süritettebb volt mint az előző, mert itt már a pályázat megírásának utolsó kerültek megbeszéltésre. Szó esett olyan általános tudnivalókról mint a non-formális oktatási módszerek, az interkulturalitás és európai dimenzió. Ezek mind európai értékek, amit egy európai polgárnak fontos szem előtt tartani. Ezek ismerete hasznos a projekt megtervezése és kivitelezése szempontjából is. A költségvetés átbeszélése sem maradhatott el, ahhoz, hogy a pályázatok csontváza összeálljon. Ekkora a résztvevők már tisztán látták, hogy mekkora fába vágták a fejszéjüket.

Végezetül a képzők ismertették, hogy mely honlapokon kaphatnak még több infirmációt az érdeklődők például a www.tinact.ro oldalról. Ezután egy játékos kiértékelő következett, ahol a résztvevők elmondták, hogy ki mit tanult és hogy érezte magát.

Magyari Levente GYTIT elnök szerint a sikeres hétvége után mindenki elégedetten, új problémamegoldó módszerek ismeretében térhetett haza, bízva abban, hogy a konkrét eredmény egy nyertes európai színvonalú projekt lesz.

A rendezvényt a Communitas Alapítvány és a Hargita Megyei Ifjúsági Alapjtvány támogatásával szervezték.

Jakab Beatrix – GYTIT sajtóreferens


{gallery}hirek/yiakepzes{/gallery}

Támogató

bgalogouj

Partnereink

UIET logocstitharitmiertlogo80 veritas