Csíkszeredából, Székelyudvarhelyről, Gyergyószentmiklósról, Székelykeresztúrról és Maroshévizről neveztek be fiúk és lányok az első Hargita megyei gólyabálra.

Gyergyószentmiklóson tartották a megyei első gólyabált, ahol a Tamási Áron Gimnázium tanulói, Gábor Beáta és Ambrus Levente állhattak fel a dobogó legfelső fokára.

 

Az esemény július 10-én, 19 órától kezdődött és bő két órát tartott, közben pedig sztármeghívottaktól a stand up comedy-ig minden szinten szórakoztatták a közönséget.

Az gólyabál műsorvezetője, a nem is olyan régen városunkban járt humorista, Zsók Levente volt, aki még színesebbé tette az estét. A Művelődési Házban helyet kapó rendezvényen, mint minden más gólyabálon, a próbákon való helytállás döntött a gólyakirály illetve királyné sorsáról. Nulladik próbaként az internetes szavazáson elért eredmények szerint minősítettek a zsűri tagjai, akik között egyetlen székelyudvarhelyi sem kapott helyet, (ezt egyébként Ambrus Levente nehezményezte is) ettől függetlenül a legkreatívabbnak a gimisek bizonyultak, igaz ezért csak a másodiknak járó pontszámot ítélték nekik. A neten kisfilmek szerint lehetett a nekünk szimpatikusra kattintva szavazni.

Bemutatkozás után arra voltak kíváncsiak a szervezők, hogy mennyire ismerik egymást a résztvevők, azaz kérdésekre kellett válaszolni kézfeltartással. A második próbán amolyan "hi5" képek készítésére adták a fejüket a gólyák. Egy gázmaszkot kellett a közönség soraiban ülőkre tukmálni, majd mikor ez a nézőre került, akkor fényképet csinálni vele. Felcsaptak autóversenyzőnek is a fiúk, ez jelentette a következő megmérettetést, igaz csak kisautóval köröztek a színpadon a gólyák, miközben az éppen szabad párok kommentálták az eseményeket. Volt falmászás a lányoknak, persze párjuk segítségével kellett venni az akadályt, akik lentről buzdították a hegymászóvá avanzsált hölgyeket.

Nem maradt el az intelligenciateszt sem, de ezúttal egy kis nehezítéssel ösztökélték válaszadásra a lányokat: a fiúk egy kötélen lógva hallgatták párjuk próbálkozását, viszont ha rossz volt a megoldás, akkor az alattuk levő hordóban merítkeztek meg, amelyben, hideg víz volt.

Az előadásról mindenki elégedetten távozott annak reményében, hogy a jövő évben is megrendezésre kerül a Hargita Megyei Gólyabál.

Támogató

bgalogouj

Partnereink

UIET logocstitharitmiertlogo80 veritas