Gyermekkorom óta járok a természetbe túrázni és fényképekezni. hagymás hegység számomra a legkedvesebb, többször voltam már ott. Egy alkalommal, május végén, egy a többinél is emlkékezetesebb latogatásomra tekintek vissza a legszívesebben. Ekkor a Fehér-mezőben sátraztunk, mivel három naposra terveztük a túrát. Első napi úticélunk a Nagy Hagymás 1792 méter magas csúcsa volt. Az sikeresen megjárt túra után egy kiadós ebéd várt lent a táborhelyünkön, az ott maradtak gondoskodtak éhségünk csillapításáról. A másnapra tervezett út a Fekete Hagymás csúcsát erintette. Ez a túra rövid és fárasztó volt. Kis pihenés után apu eldöntotte, hogy felmegy a szintén közelben lévő Patkó kőre. Énis csatlakoztam, egy velem egykorú fiúval, Bencze Attikával. Ezen felül sok jelentkező nem volt, így hát hárman vágtunk neki a hegyoldalnak. Az út felénél már terdig ért a hó, az erdőben még nem volt elolvadva, ez egy kissé megnehezítette a dolgunk. Egy röpke pihenés után folytattuk utunkat a Patkó kő teteje felé. Egyszer csak apu egy igen érdekes dologra lett figyelmes, mondván:
-Ott van egy friss medve nyom!
-Tényleg. Bistosan itt van a közelben a medve is...
-Na, innen néma csendben megyunk tovább!-intett csendre apu.
-Jó. Bólintottunk mindketten, mert megszólalni már nem volt szabad. Továbbra is csendben haladtunk fölfelé. Attikával bíztunk abban, hogy megpillanthatjuk az állatot, de féltunk is egy kicsit. A kovetkező pillanatban apu észrevette a medvét.
-Ott van. Látjatok?-suttogta.
-Igen, látjuk. A latvanytól izgatottan feleltük. Még időnk sem volt jól szemügyre venni az állatot mikor már el is tünt az erdő sűrűjében. Majd egyszercsak újra vissza jött, de ekkor már nem volt egyedül. Egy anya medvével volt dolgunk, hisz három édes kis bocsocskája volt.
-Ez nagyon ritka.-oktatott apu.
-Mi?
-Hát a három bocsos medve. Általában egy vagy két boccsa van egy medvének. A három az nagyon ritka. Mi közben csak figyeltük, hogy mi történik. A medve védelmezni akarta boccsait tőlünk, de mi nem akartunk semmi rosszat nekik, csupán lefényképezni őket. Apu már szedte is elő a hátizsakból a fényképező gépet. A medve eközben a kis medvéket akár csak a tenisz labdákat úgy dobigálta fel a fára. A kicsik ezt játéknak vették és azon nyomban le is ugrottak. Egy kidőlt fának torzsén játszadoztak. Mi pár méterrel távolabb azon fáradoztunk, hogy valahogy lencse végre kapjuk az állatokat. Azonban ez nem ment könnyedén, mert ki kellet cserélnünk az objektívet a gépen. Ez mire meglett a gép automatikája nem állított élesseget. Tanácstalanok voltunk mindannyian.
Ekkor a medve valami nagyon félelmetes dolgot csinált. Felállt a két hatsó lábára és üvöltott. Majd araszolva lépegetett felénk közeledve. Menekülési lehetőségünk az nem nagyon volt, mivel a Patkó kő első oldalán egy nagy szakadék tátong. Így hát cselekedni kellet, apu is felállt, akárcsak a medve, és a medvénél is félelmetesebben üvöltött a vadállatnak. A medve etől kissé megtorpant. Ezután amilyen gyorsan jöttek, ugyanolyan gyorsan elis tüntek az erdő mélyen. Mi a további veszély lehetősegeire gondolva, félbehagytuk körútunkat és ott ahol felmentünk ott le is ereszkedtünk a hegy lábához. Akik lentmaradtak a táborban alig akarták elhinni, hogy mit hagytak ki. Mi büszkeséggel tele meséltük élmenyeink a többi barátainknak.
Az egész este a Medve sztori újra és újra mesélesével telt, mi pedig Attikával alig vártuk, hogy elmeséljük élményeink az iskolában.