A Gyergyó Területi Ifjúsági Tanács partnerségben a Maroshévízi Magyar Ifjúsági Szervezettel, a Galócási Magyar Ifjúsági Szervezettel és a Borszéki Ifjúsági Fórummal megszervezte a három település Farsangi bálját. A három bál egy időben zajlott le 2012 február 18-án. Mindhárom településen hagyománnyal rendelkezik ez a szokás és a szervezésből az ifjúság szokta kivenni az oroszlán részt. Nem történt ez most sem  másként.
     Galócáson összegyűlt Shanna's Caffe Bar a falú magyar lakósságának nagyobb része, apraja és nagyja és mindannyian közösen ünnepelték meg a Farsangot, közel száz résztvevővel.
     Ezalatt Maroshévízen a Izabella vendéglőben Bodor Attila Hévizi RMDSZ elnök nyitotta meg a rendezvényt, ahol jelen volt Bende Sándor Területi RMDSZ elnök is, nagyszámú közönség jelenlétében. Fellépett egy helyi amatőr színjátszócsoport és jókedvre derítette a közönséget.
     Borszéken Mikk József polgármester ünnepi köszöntője után a néptánccsoportoké volt a főszerep, majd egy rövid előadás után, amit az iskolások adtak elő megkezdődött és hajnalig tartott a mulatság. Mindenki jókedvűen töltötte az estét és elégedetten térhetett haza.
     Összességében egy sikeres rendezvénysorozatot mondhatnak magukénak a helyi fiatalok, akik mindenütt kitettek magukért és hangulatosan előkészítették, megszervezték a Farsangot. Reméljük, hogy jövőre is ugyanilyen vagy még nagyobb sikerrel zajlik le a Farsang településeinken.


Barti Zoltán, Galócási Magyar Ifjúsági Szervezet

1Az elmúlt hétvégén a Gyergyó Területi Ifjúsági Tanács szervezésében a tagszervezetek küldöttei egy Európai Uniós pályázat, a Youth In Action (Fiatalok Lendületben) pályázatíró képzésen vettek részt. A fiatalok három napot töltöttek el a Marosfői Nagyhagymás villában, ahol a gyakorlati és elméleti tanulás mellett saját munkásságuk élményeit is megosztották egymással.

A pénteki nap az egyéni tapasztalatok megosztásával zajlott, amit könnyed kikapcsolódás követett.

A szombaton reggeltől vasárnap délutánig tartó képzést Kelemen Éva szakavatott képző és Grüman Róbert a Háromszéki Ifjúsági Tanács elnöke és a MIÉRT társelnöke tartotta a résztvevőknek.

A Szent Miklós Napok szombati programjai között kapott helyet az első táncos villámcsődület, melyre a főzőverseny idején, délelőtt ¾ 12-kor került sor a Főtéren. A Gyergyó Terület Ifjúsági Tanácsa és a Step Dance közös megvalósítása sikeres volt, így hétfő délután újra teret kapott a figyelemkeltésnek e formája.

Elsőként került sor táncos villámcsődületre városunkban az idei Szent Miklós napok alkalmával – A Gyergyó Területi Ifjúsági Tanács és a Step Dance közös programjára a villámcsődület műfajából adódóan előzetes bejelentés nélkül, meglepetésszerűen került sor szombaton ¾ 12-kor a Főtéren. Összesen mintegy százötvenen táncoltak a Queen We will rock You című dalára.

Fényképek és videók:

http://www.facebook.com/media/set/?set=a.2295168981808.167785.1326598326&type=3

http://www.youtube.com/watch?feature=player_embedded&v=pVPnxwnFkSQ

http://www.youtube.com/watch?feature=player_embedded&v=N9bJK0gj-f8

2011. december 3-án, szombaton délelőtt 11:45-től és másodszor hétfőn kb. 16 órától került sor Gyergyószentmiklóson az első Flash Mob Dance – Villám tömegtánc eseményre.

A Gyergyó Területi Ifjusági Tanács kezdeményezésére, Portik Dobos Gabriella fáradságot nem kímélő, hozzáértő oktató munkájának köszönhetően összeállt egy ügyes "villámtáncos" csapat.

Köszönet érte a Step-Dance Sportklubnak, a Hóvirág Néptáncegyüttesnek, a gyergyói egyetemistáknak, (GYHÖK), a Gépgyártó Iskolaközpont Diáktanácsának és diákjainak, a Liceul Teoretic Sfantu Nicolae diákjainak, a Salamon Ernő Gimnázium Diáktanácsának és diákjainak, a Gyergyószentmiklós Művelődési Központnak, a Figura Studió Színháznak, a Szin-kron csoportnak, a Városi Gólyabál szervezőknek, a Marosfő Ifjusági Szervezetenek, az V-VIII-as iskolásoknak és MINDENKINEK, aki valamiben segített és bekapcsolódott.

Bebizonyosodott, hogy együtt nagyon szép dolgokra vagyunk képesek. Többször is. :)

Büszke lehet mindenki magára.

Hajrá fiatalok! :)

Magyari Levente – GYTIT elnök

Harmadik alkalommal szervezte meg Gyergyó Terület Ifjúsági Tanácsa (GYTIT) és Hargita Megye Tanácsa Gyergyószentmiklóson a Gyergyószéki Fiatal Pedagógusok Fórumát november 26–27-én.

GyergyoPedafMagyariBende2011nov26A rendezvény megnyitóján Hargita Megye Tanácsa képviseletében Bende Sándor megyei tanácsos a pedagógusok jövőépítő szerepét hangsúlyozta. – A pedagógusok munkája nemcsak az oktatási intézményekben fontos, hanem társadalomépítő szerepe is van – emelte ki a megyei tanácsos. Ezt a gondolatot hangsúlyozta Magyari Levente, a GYTIT elnöke is. Szerinte a pedagógusok példát kell, hogy mutassanak a közösségnek.

2011. november 12-13. között sikeresen lezajlott a II. Gyergyói-medencei ifjúsági börze és kulturális seregszemle, melyet Gyergyó Terület Ifjúsági Tanácsa, a Gyergyószárhegyi Kulturális és Művészeti Központ és Hargita Megye Tanácsa közösen szervezett.

A szervezők célul tűzték ki, hogy összehozzák az ifjúsági szervezeteket, ifjúsággal foglalkozó szervezeteket valamint intézményeket és bemutatkozási lehetőséget biztosítsanak a számukra. Ez a célkitűzés meg is valósult hiszen összesen 41 szervezet ismertette tevékenységét.

A Youth in Action Európai Uniós ifjúsági pályázati rendszert ismertető foglalkozásra 36 személy volt kíváncsi, körülbelül 25 szervezet képviseletében.

2011. november 12-13-án, kerül sor a II. Gyergyó medencei ifjúsági Börzére és kulturális seregszemlére, ahová meghívunk minden a Gyergyói medencében tevékenykedő: ifjúsági szervezetet, ifjúsággal foglalkozó szervezetet és intézményt, valamint az ifjúságnak különleges ajánlatot kínáló céget.

A Börze céljai: bemutatkozási lehetőséget bíztosítani a szervezeteknek, ahol ismertethetik programjukat, rendezvényeiket és megismerhetik a hasonló érdekes tevékenységet folytató csoportokat, aktív személyeket; elősegíteni a partnerségek kialakulását és közös, nagyobb eredmények elérését; megszólítani, majd bevonni a fiatalokat a közösségi és a szervezeti életbe, felajánlva azt a lehetőséget, hogy céljaik mentén fejlődni tudjank az önkéntes munka és közösségépítés által.

Érdeklődni és jelentkezni az Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. e-mail címen és a 0758330149-es telefonszámon, András Zsuzsánál lehet

A Börze helyszíne a Salamon Ernő Gimnázium, szervező a Gyergyó Területi Ifjúsági Tanács és Gyergyószárhegyi Kulturális és Művészeti Központ. Mindenkit szeretettel várunk!

A Let's do it Romania gyergyószentmiklósi szervezői köszönetet mondanak mindazon támogatóknak és partnereknek, akik nélkül nem sikerülhetett volna elérni az alábbi közös eredményt:

letsdoitGyergyószentmiklós határától a Gyilkostóig, 23 km-t sikerült megtakarítani - 157 önkéntes tanár, diák, civil, munkás és hegyi csendőr bekapcsolódásával: 800 zsák szemét gyűlt össze.

Támogatók: Gyergyószentmiklós Polgármesteri Hivatala, Fundamenta, Viridis, Gyilkos-tó Vendéglő, Win For Trade - autóiskola, Muskátli Vendéglő, K & K Fresh Grill, Fapicom, Gyilkostó Adventure, Golden.

Partnerek: Gyergyó Terület Ifjúsági Tanácsa, Gyergyószentmiklósi Csendőrség, Amőba Öko Center, Hargita Alpin Öko Klub, Naturland Alapítvány és városunk iskoláiból a következő tanárok: Leopold Anna, Barabás Tibor (Salamon Ernő), Bende Imola, Bajkó Ildikó (Batthyány Ignác), Görgicze Emőke (Sfântu Nicolae), Gyulai Arthúr (Gépgyártóipari), Fórika Kinga (Fogarassy Mihály), Koós Enikő (Vaskertes).

Támogató

bgalogouj

Partnereink

UIET logocstitharitmiertlogo80 veritas