ifiborze2016 1Több, mint negyven fiatal önkéntes vett részt a hétvégén Borzonton, a Gyergyó Területi Ifjúsági Tanács által szervezett találkozón. A háromnapos rendezvényt az Etnikumközi Kapcsolatok Hivatala támogatta a „Fiatalok Találkozója – T6” projekt keretében.

A rendezvény megnyitóján részt vett Barti Tihamér, Hargita Megye Tanácsának alelnöke és Gáll Szabolcs, Gyergyóalfalu polgármestere, akik köszöntötték a résztvevőket és támogatásukról biztosították őket. Barti Tihamér kiemelte, hogy az önkéntesség révén a fiatalok olyan tapasztalatokra tehetnek szert, amit az iskolai tananyagból nem sajátíthatnak el, de az élet különböző területein hasznosítani tudnak. A település polgármestere az önkéntességet, mint közösségi összefogó erőt, emelte ki és kihangsúlyozta, hogy az önkéntesség révén nem csak tanulni és fejlődni lehet, hanem értékeket is teremthetünk, amikre mindannyian büszkék lehetünk.

ifiborze2016 2Az első nap során az önkéntesek ismerkedtek egymással, a különböző települések szervezeteivel és azok sajátos programjaival. A délutáni tematikus beszélgetések alkalmával kiderült, hogy mindannyian jól feltalálják magukat multikulturális környezetben és a közös munkában is egyaránt. A második nap a szervezetek programjainak bemutatására került sor, továbbá az önkéntes munka által elért sikerekről beszélgettek. A nap következtetése az volt, hogy érdemes együtt dolgozni és megtapasztalni azt, hogy egymástól függetlenül, de mégis hasonlóan tudnak gondolkodni a fiatalok, a szervezeti munkájuk során. A szombati napot egy kulturális estével zárták, ahol egymás kultúrájával ismerkedhettek. Vasárnap Bende Sándor, megyei tanácsossal beszélgettek a kulturális sokszínűségről és az itthon maradás lehetőségeiről. Súlyos problémaként merült fel az elvándorlás és a külföldi munkavállalás. Kiderült, hogy a résztvevők szinte mindegyikét érinti a szűk családi körén belül is. A nap további részében közös programokon gondolkodtak és a rendezvényt azzal a gondolattal zárták, hogy jövőben újra találkoznak.

 

Támogató

bgalogouj

Partnereink

UIET logocstitharitmiertlogo80 veritas