A Gyergyó Területi Ifjúsági Tanács idén VI. alkalommal szervezte meg az IfiBörzét 2015. december 12-13. között a Communitas Alapítvány támogatásával. Az idei IfiBörze mottója „Figyeljünk egymásra!”. A két napos rendezvény témája az önkéntesség és a fiatalok előtt álló kihívások.

A rendezvény megnyitóján részt vett Barti Tihamér, Hargita Megye Tanácsának alelnöke, volt GYTIT elnök, aki beszélt a fiataloknak szóló megyei pályázatokról. A jövőre nézve pedig megígérte, hogy a megfogalmazott terveikben és céljaikban támogatására számíthatnak. Egyúttal jelezte is, hogy a fiatalok bátran forduljanak kéréseikkel a megye vezetéséhez, mert mindig szívesen fogadják őket.

A rendezvény első előadását Erős Levente a GYTIT elnöke tartotta az önkéntességről. Elmondta, hogy miről szól az önkéntesség és miért érdemes a fiataloknak önkénteskedni. Szó volt több önkéntességi lehetőségről és az Európai Önkéntes Szolgálat is bemutatásra került.

A nap második felében Dr. Dániel Botond szociológus tartott előadást, kutatva a fiatalokat foglalkoztató problémákat műhelymunkák keretében. A tevékenység során még további szakmai anyagok előkészítésére is sor került, amelyekből a jövőben egy a Gyergyói-medencét átfogó a fiatalok jövőjével kapcsolatos kutatás alapjai készülnek el. A napi munka fáradalmait a fiatalok gitározással és énekléssel vezették le.

A második nap a Gyergyó Területi Ifjúsági Tanács éves tevékenységét ismerhették meg az érdeklődök. Ugyanakkor szó volt a jövőtervezésről is.

Az Ifibörze hangulata nagyon jó volt, a résztvevők jelezték, hogy a jövőben is részt kívánnak venni hasonló rendezvényeken és akár a szervezésbe is szívesen bekapcsolódnak.

Az IfiBörzét a Communitas Alapítvány támogatta, akinek ezúton is köszönjük a támogatást.

Gyergyószentmiklós, 2015. december 14.

Támogató

bgalogouj

Partnereink

UIET logocstitharitmiertlogo80 veritas