Idén a „Tájékozódás tanulás” nevű versenyünk 2015. november 28-án került megrendezésre  a  Pro Tekerőpatak  Egyesület és a Tekerőpataki fiatalok szervezésében. A program elsődleges célja, hogy a fiatalok megtanuljanak tájékozódni a természetben és képesek legyenek együtt dolgozva, új ismereteket szerezve eljutni a célig.

A résztvevők csapatokat alakítva vettek részt különböző ügyességi játékokban, ahol leleményességükre és a csapatszellemre nagy szükség volt. Egy rövid tájékoztatás után útbaigazítást kaptak a rájuk váró feladatról és elkerülendő veszélyekről. A cél az volt, hogy az előre kiépített pályán minél rövidebb idő alatt végig haladjanak, minden útjelet regisztráljanak, az elrejtett idézeteket megtálaljak és a séta közben íjat és nyílvesszőt készítsenek, csapat indulót költsenek. Térképpel a kezükben indultak a csapatok a kijelölt úton. A havazás kissé megnehezítette a versenyzők és a szervezők dolgát egyaránt, de minden csapat sikeresen vette az akadályokat és épségben értek célba!

A visszaérkezés után még mindig volt néhány feladat a szervezők tarsolyában, hisz be kellett mutatni a berajzolt térképeket, elő kellett adniuk a csapat indulókat és az íjak is használatba kerültek. A napot díjkiosztóval és tábortűzzel zártuk! A résztvevők élményekben gazdagon, jó hangulatban és a természetet jobban megismerve térhettek haza.

Egy újabb sikeres rendezvényt tudhatunk magunk mögött, melynek lehetőségét hálásan köszönjük főtámogatónknak a Communitas Alapítványnak és a Pro Tekerőpatak Egyesületnek. Ez a program  minden egyén  hasznára vált, elősegíti a természetben való alkalmazkodást és ráébresztette őket, hogy a természetben  töltött idő érdekfeszítő és hasznos is lehet.

Támogató

bgalogouj

Partnereink

UIET logocstitharitmiertlogo80 veritas