DSCF96932012 május 5-én 16 fiatal gyűlt össze az Egyesület a Gyergyói Ifjúsági Központért által szervezett képzésen a Gyergyószentmiklósi RMDSZ székházban. A képzés a „Forrásteremtés a civil szférában" címet viselte, előadást tartani Csáki Rozália a Székelyudvarhelyi Közösségi Alapítvány munkatársa érkezett. A képzés interaktív jellege már a nap elején megmutatkozott: a résztvevők csoportmunkák során sajátíthatták el a pályázatírás alapvető szabályait. Műhelymunkák segítségével 3-4 fős csoportok külön projektekben tanulhatták meg a célok kitűzésének fontosságát és költségvetés összeállításának bonyodalmait. Szó esett az alternatív forrásteremtési lehetőségekről is: 2%, szponzorok szerzése, tombola, különféle szolgáltatások (eszközök bérbeadása, fénymásolás, terem bérbe adása stb). A képzés végére azon megállapításra jutottak a résztvevők, hogy a találékonyság felhasználásával sokféleképpen lehet pénzügyi forrásokra szert tenni.

A képzés nem valósulhatott volna meg a Romániai Magyar Demokrata Szövetség és a Communitas Alapítvány támogatása nélkül. Ezúttal is köszönjük főtámogatóinknak!

 {gallery}galeria/forrasteremtes_kepzes{/gallery}

Támogató

bgalogouj

Partnereink

UIET logocstitharitmiertlogo80 veritas