Ezúton tájékoztatjuk, hogy Csíkszereda Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala, a Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes, valamint az Ezer Székely Leány Alapítvány a hagyományokhoz híven, idén is megszervezi július hó első szombatján - 2009. július 4-én, szombaton - az Ezer Székely Leány Napja rendezvénysorozatot.

Az első találkozót hetvennyolc éve, 1931-ben rendezték meg Domokos Pál Péter, a csángó kultúrkört feltáró neves etnográfus kezdeményezésére, célja az idegenbe - főként Bukarestbe, szolgálni - szakadt székely lányok hagyományainak, nyelvének és népviseletének megőrzése volt. A kommunista rezsim alatt betiltott ünnep 1990-ben éledt újra, azóta minden évben találkozót adnak egymásnak a székely ruhás lányok és legények a csíksomlyói Nyeregben.

A rendezvény programja - ld. melléklet - magában foglalja a hagyományőrző csoportok, a települések képviseleteinek székely ruhába öltözött lovas és fogatos felvonulását a városban, majd az ünnepi szentmisét és egész napos műsort a csíksomlyói Nyeregben. (Az idén a rendezvény sötétedésig tart, a tervezett rockopera szervezési okok miatt elmarad.)

Ebben az évben is különösen nagy hangsúlyt kívánunk fektetni a részvételre, elsődlegesnek tekintettük a minél népesebb csoportok meghívását és fogadását minden helységből. A színpadi műsor idejének korlátozottsága következtében lehetetlen minden néptánccsoportnak külön fellépési lehetőséget biztosítani, azonban a csoportos mulatság, táncok, játékok, foglalkozások keretében mindenki bekapcsolódhat a nagy, közös ünnep megvalósításába.

A program szervezői az ünnepi műsort úgy állították össze, hogy a színpadi szereplésre felkért csoportokon kívül minden résztvevő bekapcsolódhasson a közös táncba, az együtt ünneplésbe.

Felhívással fordulunk minden székelyföldi hagyományápoló csoporthoz, székely ruhával rendelkező fiatalhoz és lélekben fiatalhoz, vegyenek részt az Ezer Székely Leány Napján, jelenlétükkel, viseletükkel járuljanak hozzá a rendezvény célkitűzésének megvalósításához.

Szeretettel várjuk a székely néphagyományunk tisztelőit a csíksomlyói Nyeregbe!

A szervezők nevében,

Tisztelettel,
Antal Attila
Csíkszereda alpolgármestere

Támogató

bgalogouj

Partnereink

UIET logocstitharitmiertlogo80 veritas