logo

helyismereti2016A PRO TEKERŐPATAK Egyesület idén nyáron is megszervezte immár hagyományossá vált Helyismereti vetélkedőjét. 2016. augusztus 6-án ismét összegyűlt egy aktív kis csapat, hogy elkezdődhessen a vetélkedő.

A versenyzők csapatokba tömörültek, hogy könnyedébben szembenézzenek az akadályokkal.  A verseny első részében fel kellett keresniük néhány nevezetességet a faluban, majd visszatérve le kellett írjanak minél több információt a meglátogatott helyekről. Ezt követően Gyulai Arthur tartott egy rövid történelmi beszámolót a falu neves szülöttjeit említve. Ezt követően a versenyzők esszé szerű fogalmazásba leírták, hogy kire szeretnének leginkább hasonlítani  és mit tudnának tenni a falu fejlődésének érdekében. A civil szervezetek képviselőjeként Tatár Győző, a nemrég megalakult Polgárőrség munkájáról és tevékenységéről tartott egy kis beszámolót. A verseny végeredménye, hogy a résztvevők megtanuljanak csapatban dolgozni és együtt gondolkodni a falu fejlődésének érdekébe.

Köszönjük szépen a Communitas Alapítványnak, hogy idén is segítségünkre volt e hagyományápoló rendezvényünk megszervezésében. Bízunk benne, hogy sikerült fellendíteni a fiatalok kedvét a közös munkára és az összetartóbb közösségünk érdekében!

Támogató

bgalogouj