Április 11.-én Gyergyószentmiklósón állomásozott a Rólad szól! konzultációs karaván, melyet a MIÉRT és az RMDSZ indított a MAKOSZ-szal partnerségben. A karaván több mint 30 erdélyi településre fog ellátogatni, hogy fényt derítsen a fiatalok véleményére az őket leginkább foglalkoztató kérdésekben.
Gyergyószentmiklóson a karaván első helyszíne a Salamon Ernő Gimnázium volt, ahol a délelőtt  folyamán két kozultáció is lezajlott. A délutáni esemény egy kötetlenebb, fiatalosabb helyszínen zajlott, a Retró-Bisztróban. A gyergyói eseményen összesen 120 fiatal vett részt, akik egy interaktív beszélgetés keretén belül táblagépek segítségével válaszolhattak a kérdésekre. A szociológusok által összeállított kérdőívek két kategoriába sorolhatóak.  Az első kategória a középiskolásoknak szól,  az ő esetükben a kérdések főleg a tanterv és szabadidős tevékenységek köré szerveződnek. Az egyetemistáknak és fiatal munkavállalóknak összeállítot kérdőív pedig az elvándorlás, munka- és gyerekvállalás témaköreit helyezi a középpontba. A délelőtti konzultációkon a Salamon Ernő Gimnázium diákjai, a Batthyány Ignác Technikai és Fogarasy Mihály Mûszaki Líceum diákjai vettek részt, a délutáni beszélgetés keretén belül pedig a Babeş-Bolyai Tudományegyetem Földrajz karának turizmus szakos hallgatói és fiatal munkavállalók mondhatták el a véleményüket a fent említett kérdésköröket illetően. Az esemény megszervezésében a MIÉRT helyi tagszervezete a Gyergyó Területi Ifjúsági Tanács, illetve a MAKOSZ helyi tagszervezete voltak a főszervezők segítségére.
Antal Lóránt, a MIÉRT elnöke a konzultáció kapcsán elmondta „Fontos, hogy meg tudjuk szólítani a fiatalokat és személyes kapcsolatot alakítsunk ki velük, hisz mint országos ifjúsági szervezet nekünk az a feladatunk, hogy őket képviseljük, és az őket leginkább foglalkoztató problémákat a politikum rendelkezésére bocsájtsuk.” A Rólad szól! program szorosan kapcsolódik a MIÉRT idei célkitűzéséhez, miszerint 500 fiatalt szeretnének a jelöltlistákra juttatni az önkormányzati választások során. „500 felkészült fiatalt szeretnénk a jelöltlistákra juttatni és ezeknek a fiataloknak feladatot is adunk, ezeket a feladatokat pedig az ifjúság igényeire kell építenünk. Ezért fontos, hogy a konzultációk során a fiatalok őszintén válaszoljanak, hogy a fiatal jelöltjeink világos képet kapjanak a az ifjúságot leginkább érintő problémákról és érdemben tudják képviselni őket.”
Geréd Imre az RMDSZ ifjúsági ügyekért felelős ügyvezető alelnöke az elvándorlás problémáját, a  magyarság szempontjából az elmúlt évek egyik legrelevánsabb problémáját emelte ki és hangsúlyozta, hogy megoldásokat kell találnunk, hogy a fiatalok az itthonmaradást mellett döntsenek. „Az elmúlt időszakban azt láttuk, hogy az erdélyi magyar fiatalok biztonságérzete megrendült. A fiatalok nem érzik magukat biztonságban a szülőföldjükön, egyre több fiatal hagyja el a hazáját és választja a külföldön való boldogulást. Ezekre a problémákra nekünk kell megoldást találnunk, ezért is indítottuk el ezt a konzultációt, hogy a fiatalokat leginkább érintő kérdésekre válaszokat kapjunk és ezeket a döntéshozók fele közvetíteni tudjuk. -mondta Geréd Imre az RMDSZ ifjúsági ügyekért felelős alelnöke, a program egyik kezdeményezője.
 
Erős Levente a Gyergyó Területi Ifjúsági Tanács elnöke elmondta, hogy fontos a gyergyói fiatalok véleménye. Ezért is teremtették meg a lehetőségét erre a konzultációra sor kerülhessen itt Gyergyószentmiklósón. „Örvendünk, hogy a közügyek iránt érdeklődő és a véleményüket önszintén felvállaló fiataljaink vannak. Ezekre a véleményekre tudjuk alapozni a terveinket és ezen igények megvalósításáért kell dolgozzunk mindannyian” – mondta Erős Levente a GYTIT elnöke.

Támogató

bgalogouj

Partnereink

UIET logocstitharitmiertlogo80 veritas