A Maros-Mures Ifjúsági Szervezet néptánc oktatást szervezett  2015 május 30-31.-e között, Marosfőn. A Sürgő-forgó néptánc képzés célja volt a hagyományőrzés szellemében tanulási lehetőséget biztosítani a vidéki fiatalok számára. A képzés témája a néptáncoktatás és egyéb népi hagyományok felelevenítése, elsajátítása. Az oktatáson főleg marosfői fiatalok vettek részt, de voltak páran a szomszédos településekről is, összesen 18 résztvevő bővíthette tudását.

A néptánc oktatásra azért volt szükség, mert a marosfői fiatalok már szükségét érezték a továbbtanulásnak tapasztalatcserének, új táncok elsajátításának, hisz a településen működő  alapszintű néptánc oktatás már nem elégíti ki a fiatalok fejlődési igényeit. Ezért tűztük ki célul egy olyan program megszervezését, amelynek keretén belül a marosfői fiatalok más fiatalokkal cserélhetnek tapasztalatot tanulhatnak újabb táncokat, népszokásokat, szakképzett oktatók vezetésével. 

A kétnapos program alatt folyamatos volt a tanulás, néptánc, népdalok, népi játékok bemutatása és elsajátítása. Este aktív pihnéssel töltötték a szabadidőt a fiatalok, a közös vacsora készítés után, tovább folytatódott a mulatozás. A második, egyben utolsó nap zárómozzanata volt egy kiselőadás, amelyben a fiatalok újonnan szerzett tudásukat mutathatták be.  Az előadást követte egy táncház, ahol az oktatáson résztvevő fiatalok együtt mulathattak a külsősökkel.

A kitűzött célokat sikerült megvalósítani,így a várt eredmények rövid és hosszú távon biztosan mefmutatkoznak majd: elmélyíteni a néphagyományok iránti tisztelet, ápolni a hagyományokat és továbbadni a következő genereációk számára.

A Maros-Mures Ifjúsági Szervezet hálásan köszöni  főtámogatónak, a Communitas Alapítványnak , a program megszervezéséhez nyújtott segítséget,

Támogató

bgalogouj

Partnereink

UIET logocstitharitmiertlogo80 veritas