Ünnepélyes keretek között új vezetést kapott a GYTIT a 2014 szeptember 1-én tartott Tisztújító Küldöttgyűlés során. A szervezet régi elnöke Magyari Levente 6 év tevékenység után köszönt le.

A 2007 óta tevékenykedő Gyergyó Területi Ifjúsági Tanács Gyergyó-medence legnagyobb ifjúsági ernyőszervezete, 44 tagszervezettel. Egy új fejezet kezdődött el a szervezet életében azzal, hogy Erős Levente, eddigi ügyvezető elnök vette át a szervezet vezetését, aki elmondta, hogy „az eddigi építkezést tovább kell folytatni és még inkább nyitni kell a régió fiataljai felé. Ezt az eddigi rendezvényeink tovább folytatásával és új tevékenységek beindításával fogjuk elérni. Értékeket akarunk teremteni és minden olyan fiatalhoz akarunk szólni, akik számára fontos az itthoni boldogulás.” Részletezte a jövőbeni terveit, amelyek a közösségi életben aktív fiatalokhoz szólnak és azokat is, amelyek révén a kevésbé aktív fiatalokat is megszólíthatják a szervezeten keresztül.

A leköszönő elnök megtartotta tevékenységi beszámolóját, amit a teremben levő fiatalok nagy tapssal díjaztak és egyhangúan el is fogadtak. „Nagy örömmel vezettem a szervezetet és rengeteg sikerélményben volt részem veletek együtt. Büszke vagyok az elért sikereinkre, azzal együtt, hogy nem mindig mentek a dolgok a leggördülékenyebben. Sikerült olyan alapokra fektetni a szervezetet, amelyek mindenki számára példaértékűek”- fejtette ki Magyari Levente. A gyűlésen jelen volt Barti Tihamér, Hargita Megye Tanácsának alelnöke, aki néhány éve még a szervezet első elnökeként tevékenykedett és azóta is szoros az együttműködés közte és a Gyergyó Területi Ifjúsági Tanács között. Megköszönte a szervezettől kapott eddigi segítséget és kihangsúlyozta, hogy „öröm ott lenni a szervezet rendezvényein, és azt tapasztalni, hogy az elmúlt években milyen sok a fejődés. Nagyon jónak tartom, hogy elkezdtetek minél többet pályázni, és fokozott hangsúlyt fektettek a fiatalok fejlesztésére, képzésére.”

A Magyar Ifjúsági Értekezlet elnökhelyettese, Jakab Adorján is köszönetét fejezte ki Magyari Levente leköszönő elnöknek. „2010-ben azt a döntést hoztuk, hogy Marosfőre költöztetjük az EU Tábort. Az elmúlt éveket értékelve egy jó döntésnek bizonyult, nem tudtunk volna egy ilyen színvonalas eseményt megszervezni, ha nem lett volna partnere a GYTIT és a Marosfői Ifjúsági Szervezet” – emelte ki Jakab.

Bende Sándor Gyergyó Területi RMDSZ elnök képviseletében Ferencz Tihamér volt jelen, aki továbbította az elnök úr üzenetét. Felszólalásában elsősorban a GYTIT politika súlyáról beszélt: „a fiatoknak folyamatosan bele kell szólniuk abba, hogy milyen irányt követve fejlődik Gyergyószék. A közös munkában felelősségteljesen részt kell vállaljanak a fiatalok, és a hosszú távú eredmények érdekében kampánykor a lehető legjobban kell teljesítenünk. Úgy vélem, az ifjúság munkája során ugyanazt kell tennetek, mint az RMDSZ helyi szervezetei: össze kell fogjátok a közösséget, és hallatnotok kell a hangotokat”.

                               


Gyergyószentmiklós, 2014. szeptember 2.

Támogató

bgalogouj

Partnereink

UIET logocstitharitmiertlogo80 veritas