Az elmúlt hétvégén Marosfőn is ünnepléssel zárták a farsangot. Habár itt hagyománya nincs a farsangtemetésnek a helybéliek mégis szerették volna méltóképp elbúcsúztatni a farsangot és a téli időszakot. A marosfői fiatalok, a Maros-Mures Ifjúsági Szervezet tagjai, munkához láttak és fergeteges mulatságot szerveztek.

A bál hangulatát fokozta az élőzene, melyet a nagybőgő, harmonika és hegedű hangja tett különlegessé. A vendégsereget táncra bíztatta még a csíkszentdomokosi Tenyeres-Talpas Néptánccsoport is, melynek táncosai meg-meg sirítgették a bűlozókat. Természetesen az ilyenkor szokásos lakmározás sem maradhatott el, lassan megürültek a kosarak is, de a szervezők is kedveskedtek egy kis frissen sült fánkkal a vendégeknek.

 

Miután a Néptánccsoport hagyományos népi játékokkal nevetette meg a társaságot, sor került a tombolahúzásra is. A tombola fődíja egy húsvéti bárány volt, amivel a szerencsés nyertes könyebben felkészülhet majd a szent ünnepre.

A hangulat fergeteges volt, aki nem vett részt bánhatja. Az elmúlt hétvégén a Marosfő bebizonyította, hogy kis falu létére nagy mulatságot tud csapni, ahol kicsik és nagyok, fiatalok és idősebbek egyaránt jól tudnak együtt szórakozni.

A bál megszervezését támogatták a helyi Sportkomplexum és a Vasláb Község Önkormányzata. A szervezők ezúton is köszönik a támogatóknak a segítséget és a bálozóknak a részvételt!

Támogató

bgalogouj

Partnereink

UIET logocstitharitmiertlogo80 veritas