Az elmúlt hétvégén, november 23–24-én zajlott a Gyergyószéki Fiatal Pedagógusok Fóruma, amely a Hargita megyében szervezett pedagógus fórumok sorozatából a 26-ik.

A megnyitón jelen volt Magyari Vencel megyei tanácsos, aki köszöntötte a pedagógusokat. Örömét fejezte ki, hogy a rendezvényt már második alkalommal látogathatja meg. Mint mondta, ez számára azért is különösen fontos, mert a felesége is pedagógus, és emiatt a pedagógusok életének minden rezdülését átélik a családban. Fontosnak tartja a fórum folyamatos megszervezését, mert ezáltal nyílik lehetőség a pedagógusok problémáinak kibeszélésére és a közös megoldások keresésére. Ugyanakkor hangsúlyozta, hogy a rendezvény témái, a motiváció, a jövőteremtés és a közösségépítés olyan aktuális témakörök, amelyek az oktatók munkáját is nagyban segíthetik.

Az első nap során a motiváció és a motiválás elméletei voltak a fő témakörök. Ezen témákat kibontva, az előadások és műhelymunkák során eljutottak a pedagógusok a jövőtervezésig. A nap végére kirajzolódott, hogy milyen jövőt szeretnének önmaguknak, diákjaiknak, unokáiknak. Ezt követően a sikeres fiatal diák és egyben humorista, György Botond kifejezetten oktatóknak szóló műsorát adta elő. A második a napon a pedagógusok játékos formában szembesültek olyan helyzetekkel, problémákkal, amelyek a mindennapi munka során felmerülhetnek. Saját tudásukra alapozva megtapasztalhatták ezek kezelését. Ezt követően kerekasztal-beszélgetésen tárgyalták meg az aktuális problémáikat. Megegyeztek abban, hogy létrehoznak a Facebookon egy csoportot, ahova a Gyergyói-medence pedagógusait hívják meg, hogy a fontos információkat, problémákat hatékonyabban tudják megbeszélni egymás között. Erre azért van szükségük, mert a fórum révén rájöttek, hogy településtől és iskolától függetlenül, nagyon hasonlóak a problémáik – hangzott el a fórumon.

 

A rendezvényt a Gyergyó Területi Ifjúsági Tanács és a Hargita Megyei Nevelési- Tanácsadó és Erőforrás Központja Hargita Megye Tanácsa támogatásával szervezte.


További fényképek a Facebook oldalunkon


Gyergyószentmiklós, 2013. november 25.

Támogató

bgalogouj

Partnereink

UIET logocstitharitmiertlogo80 veritas