Idén, 2013. október 26-án „Ifjúsági bál”-t szerveztünk Tekerőpatakon, amely első alkalommal került megrendezésre.
    A fiatalok nagy örömére közösen megszerveztünk egy olyan rendezvényt, amelyre még nem volt példa falunkban. Megpróbáltuk megmozgatni az itt élő fiatalokat és módot akartunk találni arra, hogy együtt kikapcsolódhassunk és jól tudjuk érezni magunkat. Mivel ragaszkodni akartunk a falu hagyományaihoz, így e kikapcsolódás módját bál formájában szerveztük meg, de egy kicsit a fiatalok igényeinek is eleget téve. A bál kezdetén Magyari Levente, programfelelős mondott pár szót az egybegyűltekhez megköszönve a jelenlétet és kellemes időtöltést kívánva átadta a szót és a teret a zenének. A bálban lehetőség volt beszélgetésekre, ismerkedésre- hisz volt néhány meghívott is- és persze nem utolsó sorban a táncra, amit úgy vélem mindenki ki is használt. Ez egy olyan programlehetőség volt, amit itt helyben meg tudtunk szervezni és helyi fiataloknak szólt, akik nem kellett elmenjenek a faluból ahhoz, hogy szórakozhassanak. A részvételt tekintve úgy gondolom, hogy szükség van ilyen és hasonló rendezvényekre, mert van igény rá és sikerült összehozni néhány tehetséges fiatalt, aki besegített a szervezésben is, és akinek munkájára a jövőben is számítani lehet.
    Ezzel a rendezvénnyel sikerült közelebb hozni egymáshoz a faluban élő fiatalokat, hogy jobban megismerhessék egymást és belássák, hogy nem muszáj kimenni a faluból, ha szórakozásra vágynak. Köszönjük ezt a lehetőséget a Communitas Alapítványnak, hogy lehetőséget biztosított e rendezvény megszervezésére és reméljük, hogy az ilyen kezdeményezéseknek lesznek még folytatásai, amelyek segítik összetartani a faluban élő fiatalok lelkesedését és csoportos megmozdulását.

Támogató

bgalogouj

Partnereink

UIET logocstitharitmiertlogo80 veritas