Születésnapja alkalmából köszöntötték november 21-22 között a Gyergyó Területi Ifjúsági Tanácsot az önkéntesei. A Gyergyói-medence legnagyobb ifjúsági ernyőszervezete idén töltötte be a 10 évet. Ezért a 44 tagszervezet fiataljai összegyűltek és két napon keresztül közösen ünnepeltek, terveztek, dolgoztak.

Képzés arról, hogyan lehet élménydúsabb egy iskolai nap

Gyergyószéki Pedagógusok Fóruma 2017
Gyergyószentmiklós, 2017. november 25–26.

Folyamatosan változó közegben élünk. Változik az, ami után érdeklődünk, és változik az is, ami az érdeklődésünket felkelti. Igaz ez ránk felnőttekre, és igaz ez azokra a fiatalokra is, akikkel nap, mint nap együtt dolgozunk. Több tudományos tény alátámasztja azt, hogy a milleniumi, azaz a Z generáció figyelmét lekötni és megtartani igazi kihívásnak számít, nem csak a szüleiknek, szabadidős tevékenységeiknek, barátaiknak, hanem az oktatóknak is. Folyamatosan új, impulzusgazdag környezetre van szükségük, hogy ne érezzék azt, hogy valami „uncsi”. Impulzus impulzus hátán harcol azért, hogy a diák figyelmét megragadja és megtartsa.

Kiértékelték a GYTIT fiataljai a 2016-os évi tevékenységüket és megállapították, hogy egy nagyon eredményes évet sikerült zárjanak. Sok volt a munka is, de az elért eredmények mindezt kompenzálták is.

honlapcover001

Tudományos konferenciát tartottak szerdán a Salamon Ernő Elméleti Gimnáziumban a Gyergyó Területi Ifjúsági Tanács szervezésében. A „Tudományok tárháza” egy olyan rendezvénysorozat, amelyet a GYTIT 3 éve kezdett el szervezni „Államvizsga bemutató” néven. Idén Magyarország Kormánya a Behlen Gábor Alapjából támogatta a rendezvényt, hogy tovább tudják építeni, azt az elkezdett fórumot, amit ez a rendezvény kíván nyújtani a fiatalok számára.

Ezzel a című projekttel vágtunk neki körutunknak, amely Tekerőpatakról indult, érintve Boncida községet, Szamosújvár és Dés városát!

„Europe for Citizens Programme ’EDGE ALONG

Networking Communities Analyzing Citizens’ Initiative

Along the European Democracy”/Európa a polgárokért,

Demokratikus elkötelezettség és polgári részvétel 

Konferencia

„Polgári kezdeményezés - polgárok elérése, motiválása.”

Gyergyószentmiklós, Salamon Ernő Gimnázium, Díszterem

2016. december 4-5. 

2016. december 04. – vasárnap 

15:40-16:00 Érkezés, regisztráció

16:00-16:10 Népdalok – Fogarasy Mihály Általános Iskola Pántlika Dalcsoportja

16:10-16:25 Köszöntés – Nagy Zoltán, polgármester (Gyergyószentmiklós Megyei Jogú Város) és Izsó Gábor, polgármester (Békés Város Önkormányzata) és Baran Ádám (Körösök Natúrpark Nonprofit Kft.)

16:25-17:00 „Többség és kisebbség viszonya a demokráciában” című előadás, Erős Levente, elnök (Gyergyó Területi Ifjúsági Tanács)

17:00-18:00 ”Sikeres európai polgári kezdeményezések – áttekintés” című előadás Függ Zsolt elnök (Független Nyelviskola Szociális Szövetkezet)

 

„Kivívni a diák tiszteletét” mottóval szervezte meg Hargita Megye Tanácsa támogatásával a hét végén a Gyergyó Területi Ifjúsági Tanács és a Hargita Megyei Nevelési Tanácsadó és Erőforrás Központ a Gyergyószéki Pedagógusok Fórumát. A rendezvényen a résztvevő pedagógusok alternatív, új módszereket tanulhattak a diákok figyelmének a lekötésére és megtartására.

Az idei Gyergyószéki Pedagógusok Fóruma egy igencsak kényes témát fog boncolgatni. Hogyan lehet a diák tiszteletét kivívni? Egyáltalán miért is kellene egy pedagógusnak erre törekednie? Erre fogjuk idén együtt keresni a választ. Sőt, nem csak válaszokat keresünk, hanem konkrét eszközöket kapsz arra, hogy ezt ma, a nehezen megtartható figyelem esetén hogyan tedd hatékonyabban diákjaiddal. Mit tudsz azzal a diákkal kezdeni, aki esetében úgy érzed, hogy szinte semmi és senki nem érdekli? Hogyan és miként tudsz kölcsönös tiszteletet kialakítani diákjaiddal és megértetni velük, hogy egy oldalon álltok? 

A képzésen való részvétel, a szállás és az étkezés ingyenes. A helyek száma korlátozott. Jelentkezni az alábbi űrlap kitöltésével teheti meg!

Támogató

bgalogouj

Partnereink

UIET logocstitharitmiertlogo80 veritas